Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A dpa német hírügynökség péntek esti brüsszeli értesülése szerint a csúcs előkészületeinek keretében elküldött tervezet azt a célt szolgálja, hogy az érintett országok ne "egymás mellett" beszéljenek el, hanem "egymással" beszéljenek. "A szomszédos országoknak nem lenne szabad egymás ellen fellépniük" - fogalmazott a dpa szerint Juncker.

A részt vevő országok magas rangú diplomatáinak a szóban forgó tervezet alapján ki kell dolgozniuk egy közös nyilatkozatot, amelyet az állam- és kormányfők vasárnap fogadnának el - értesült a hírügynökség.

Az Európai Bizottság elnöke szerdán terjesztette elő javaslatát a rendkívüli csúcstalálkozóra, amelyre Ausztria, Bulgária, Horvátország, Macedónia, Magyarország, Németország, Görögország, Románia, Szerbia és Szlovénia állam-, illetve kormányfője - köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök - kapott meghívást. Jelen lesz továbbá az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk, a miniszteri tanács soros elnökségét ellátó Luxemburg vezetője, valamint az ENSZ menekültügyi főbiztosa is. A találkozón az Európai Menekültügyi Támogató Hivatal (EASO) és az unió határőrizeti ügynöksége, a Frontex is képviselteti magát.

A brüsszeli rendkívüli migrációs csúcs célja a bizottság korábbi közleménye szerint az, hogy az érintett országok megállapodjanak olyan "operatív következtetésekről", amelyeket azonnal meg lehet valósítani menekültválság megoldásának elősegítése érdekében. A nyugat-balkáni vándorlási útvonalon kibontakozó vészhelyzetre való tekintettel nagyobb együttműködésre, kiterjedtebb egyeztetésre és azonnali operatív cselekvésre van szükség - húzta alá a hét közepén a bizottság állásfoglalása. Jean-Claude Juncker tizenhat pontos tervezetéből a dpa német hírügynökség nem ismertetett részleteket.

A Der Spiegel című hírmagazin internetes oldala és a Frankfurter Allgemeine Zeitung című napilap szombati kiadása több részletet is kiszivárogtatott a tervezetből. Ezek szerint a közös állásfoglalás egyik legfontosabb pontja annak rögzítése lehet, hogy a térség országai a jövőben nem engedik át a menekülteket határaikon az érintett szomszédos államok előzetes beleegyezése nélkül. Szlovénia határainak őrizetét a javaslat szerint 400 külföldi határőrrel, illetve rendőrrel segítenék.

A migránsok útvonalán fekvő országok a tervezet szerint vállalnák, hogy növelik a menekültek ideiglenes befogadására szolgáló kapacitásukat. A menekültstátusra nem jogosultnak minősített bevándorlók kitoloncolása gyorsulna, azok a migránsok pedig, akik nem regisztráltatják magukat az útjukon elsőként érintett uniós tagországban, a tervezet szerint elesnének attól a joguktól, hogy ideiglenesen befogadják őket az unióban.

A terv előírja az érintett országok közötti információcsere javítását is, a tagállamoknak a találkozót követően 24 órán belül meg kellene nevezniük az ebben illetékes kapcsolattartókat. Szerbia például Horvátországgal ellentétben nem tagja az EU-nak, ezért az információáramlástól jelenleg el van vágva. Szerbia eddig a területére belépő menedékkérők nagy részét regisztrálta, de ezeket az információkat nem adta tovább a szomszédos Horvátországnak - jegyzi meg a Der Spiegel.