Az amerikai képviselőház által hétfőre virradóra elfogadott egészségügyi reform lényege az, hogy 2014-től a lakosság 95 százalékára kiterjeszti az egészségbiztosítási kötelezettséget. A kongresszus költségvetési hivatalának számítása szerint a törvénycsomag végrehajtása az elkövetkező tíz évben 938 milliárd dollárba kerül, amely gyakorlatilag a 32 millió új biztosított rendszerbe bevonásának ára. Jelenleg ugyanis az USA-ban az rendelkezik betegségbiztosítással, aki, vagy akinek a munkáltatója meg tudja fizetni annak a díját. A biztosítás díja pedig két dolog, az életkor és az egészségi állapot függvénye.

A biztosító legfontosabb feladata saját pénzügyi egyensúlyának biztosítása, ami azt jelenti, hogy minden eszközzel védi a nála biztosítottak kockázatközösségét azzal, hogy nem engedi csatlakozni a valószínűsíthető kárt okozó egyéneket. Ezt úgy éri el, hogy beteg emberek esetén az egyes betegség befogadására úgynevezett kockázati felárat szab, vagy az azokból eredő egészségügyi ellátást teljesen kizárja a téríthető szolgáltatások köréből. Ezt a szűrőrendszert beteg emberként úgy lehet „kikerülni”, hogy az ember egy csoport részeként, például egy adott munkáltató alkalmazottjaként veszi a biztosítást.

Könnyen belátható, hogy az egészségbiztosításból jelenleg kiszoruló (32 millió) ember azért nem rendelkezik biztosítással, mert nem tudja megfizetni vélhetően betegsége miatt. Persze, vannak közöttük alacsony jövedelemmel rendelkezők is, és az is igaz, hogy minden rászoruló szociális alapon most is el tud érni egy minimálisra szabott ellátást.

Obama reformja a biztosító társaságok kezéből kiveszi az egészségügyi kockázat-elbírálás eszközét, vagyis azok a jövőben mindenkivel kötelezőek szerződni. Egyébként ebből ered az a 938 milliárd dollár, amit a következő tíz évben a díjakra és a kockázati felárra az ország költeni fog. Ennek a forrását egyrészt a gazdagokra kirótt újabb adókból fedezik, másrészt kötelezik a nagy- és közepes méretű vállalatokat, hogy pénzbüntetés fejében nyújtsanak biztosítást alkalmazottaiknak.

A dolog kereknek is tűnik, azonban a reform ezzel az intézkedéssel csak a bevételek forrását biztosítja, a kiadásokét nem. Az egy dolog, hogy a következő tíz évben 938 milliárd dollár bevétel-többlet jelentkezik majd a biztosítóknál (érhető, miért mondtak le a kockázat-elbírálásról), azonban a biztosítási kötvény alapján keletkezik újabb szolgáltatási kötelezettségük, immár a várhatóan betegebb kockázatközösség után. Ez az ügyben az a pont, amit úgy fogalmaztak meg, hogy a törvény megtiltja, hogy a biztosítók megtagadhassák szolgáltatásaikat a betegektől bizonyos egészségügyi előfeltételek esetén.

Könnyen belátható, hogy a biztosítási díjakból eredő bevétel hosszú távon nem fogja fedezni a biztosítók szolgáltatási kiadásait. Több megoldás létezhet ennek a rendezésére. A biztosítók első körben megpróbálják majd a díjakat emelni, ami hosszú távon azért nem jó megoldás, mert a jó kockázatú ügyfelet is meg kell ezzel terhelni, azonban ennek a profitcentrumnak az elvesztése nem cél. A második legkézenfekvőbb megoldás az állandó költségvetési támogatás kiharcolása, de akkor sem fogunk meglepődni, ha a Freddie Mac és Fanni Mae mintájára lesz állami egészségbiztosító. Abban pedig kétségünk se legyen, hogy ennek a kockázatait meg fogják próbálni a világ pénzügyi piacaira teríteni.

A fentiek alapján erősen kétséges azoknak a kongresszusi számításoknak a megalapozottsága, mely szerint a törvénycsomag az első tíz évben várhatóan 138 milliárd dollárral fogja mérsékelni a költségvetési deficitet, majd 1,2 ezer milliárd dollárral az elfogadása utáni második évtizedben.

Lukács Marianna, a Patika Egészségpénztár igazgatója
QP | Quality Placement