A legfontosabb cél a közel négy évtizede legmagasabb szinten álló infláció visszaszorítása, ami további jelentős kamatemelésekkel terveznek elérni - mondta Jerome Powell, az amerikai Fed vezetője pénteken.

Powell tisztában van azzal, hogy a magasabb kamatok gondot okoznak majd sok háztartásnak és vállalkozásnak, illetve, hogy tovább lassítják a gazdasági növekedést és állások elvesztéséhez vezetnek. Ezek a következmények azonban elkerülhetetlenek az infláció visszaszorításakor - idézi a Fed elnökét az MTI.

A Fed kamatának el kell érnie a gazdasági aktivitást korlátozó szintet, és egy ideig ezen a szinten kell maradnia, hogy a fogyasztói árak növekedési üteme lelassuljon

- mondta Powell, aki szerint a szeptemberi kamatemelés mértéke az addig megjelenő statisztikai adatoktól függ majd.

A befektetők csalódottan fogadták a Fed elnökének a közleményét: arra számítottak, hogy lassítják a kamatemelések mértékét, ha a friss adatok az infláció lassulását jelzik.

A Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC) az elmúlt két alkalommal egyaránt 75 bázisponttal emelte az irányadó dollárkamat sávját a jelenleg is érvényes 2,25-2,50 százalékra. Március óta a Fed négy alkalommal emelt kamatot, összesen 2 százalékponttal. A legközelebbi kamatdöntő ülés szeptember 21-én lesz.

A FOMC júniusi ülésén a kamatdöntők jelezték, hogy 3,25-3,50 százalékon várják a kamatszintet az év végén - amely 2008 óta a legmagasabb lenne - majd jövőre tovább emelkedik, 3,75-4 százalékra.