A levélben 145 nagyvállalat - köztük a Twitter, az Uber, a Levi Strauss - vezetői arra sürgetik a politikusokat, hogy minél előbb fogadjanak el a fegyvervásárlás előtti ellenőrzéseket szigorító törvényeket - írta az MTI.

Egyszerűen elfogadhatatlan a semmittevés a fegyveres erőszak ellen Amerikában, és itt az ideje az amerikai közvéleménnyel összhangban kiállni a biztonság érdekében - olvasható a levélben, amelynek részleteit közölte a The New York Times is.

A levélben a gazdasági vezetők sürgetik a republikánus többségű szenátust, hogy szavazza meg a demokrata többségű képviselőház által ez ügyben már benyújtott törvényjavaslatokat. "A fegyveres erőszak megelőzhető" - fogalmaznak a levélben - ehhez viszont törvényhozói támogatás kell.

A levelet aláírók szerint azonban nem csupán a vásárlások előtti szigorúbb ellenőrzésre van szükség, hanem arra is, hogy a szövetségi bíróságok elrendelhessék, hogy olyan emberek ne juthassanak kézifegyverekhez, akiknél valamilyen oknál fogva fennáll a veszélye a fegyver felelőtlen használatának.

Chip Bergh, a a Levi Strauss vezérigazgatója szerint a vállalatvezetőknek muszáj cselekedniük, hiszen a fegyveres erőszak immár minden céget érint. Úgy vélte, ez ügyben megváltozóban van a közhangulat, a demokrata párti és a republikánus szavazók egyaránt a fegyvervásárlás erőteljesebb ellenőrzését szorgalmazzák.

Az Egyesült Államokban azt követőn erősödött fel ismét a fegyvertartás szigorítását követelők hangja, hogy augusztus elején a texasi El Pasóban egy férfi a Walmart áruháznál lövöldözni kezdett, és 22 embert agyonlőtt. Pár órán belül az ohiói Dayton belvárosának egyik szórakozóhelyén is lövöldözött egy ámokfutó, aki kilenc halálos áldozatot szedett. A daytoni merénylőt az egy percen belül fellépő rendőrség agyonlőtte, a texasi férfit azonban elfogták, és folyik a per ellene. Tettét a hatóságok belföldi terrorizmusként kezelik, mivel bizonyíthatóan rasszista indítékú volt. Korábban ugyanis internetes bejegyzésekben arról írt, hogy utálja a spanyolajkúkat, mert szerinte elárasztják az országot, és ennek véget kell vetni.

A nyári szabadságukról a héten visszatért törvényhozók várhatóan ismét napirendre veszik a fegyvertartás ellenőrzésének ügyét. Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője legalábbis ígéretet tett erre.