Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a tanácskozásra érkezve úgy nyilatkozott: "Ismeretes, hogy a fehérorosz gazdaság egyik fő eleme a hamuzsírtermelés, Fehéroroszország a világ egyik legnagyobb hamuzsírexportőre. Úgy gondolom, ha ezen a területen sikerül valamit tennie az uniónak, akkor még nagyobb nyomás alá helyezhetnénk Aljakszandr Lukasenka elnök rezsimjét."

Heiko Maas német külügyminiszter szerint az EU most arra összpontosít, hogy célzott gazdasági és pénzügyi szankciókat vezessen be a fehérorosz vezetés ellen, míg litván kollégája, Gabrielius Landsbergis arra hívta fel a figyelmet, hogy az ország olajexportját kellene az EU-nak korlátozó intézkedésekkel sújtania.

Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője azt nyomatékosította, hogy a Ryanair vilniusi járatának minszki eltérítése, továbbá Raman Prataszevics fehérorosz ellenzéki aktivistának és barátnőjének fogva tartása elfogadhatatlan az unió számára. Hozzátette, hogy csütörtökön célzott ágazati és gazdasági szankciók kiszabásáról egyeztet az uniós tagállamok külügyminisztereivel. Az újabb szankciók bevezetéséről várhatóan június 21-én állapodnak meg a miniszterek.

Vasárnap a fehérorosz hatóságok pokolgépes fenyegetésre hivatkozva minszki leszállásra szólították fel a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát. Az utasszállítót a fehérorosz légierő egyik vadászrepülőgépe kísérte a repülőtérre. A gépen utazott Raman Prataszevics fehérorosz ellenzéki is, akit a leszállás után orosz barátnőjével, Szofija Szapegával együtt őrizetbe vettek. Az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács hétfőn egyebek között úgy döntött, hogy a fehérorosz légitársaságokra vonatkozó fel- és leszállási tilalmat javasol bevezetésre az uniós térségben.