Az illetékes belga közegészségügyi intézet csütörtöki tájékoztatása szerint az új típusú koronavírus okozta fertőzés következtében naponta átlagosan 54 embert vittek kórházba Belgiumban, ami 5 százalékkal marad el az előző hétnapos időszak adataitól.

Jelenleg 699 ember van kórházban a koronavírus miatt, közülük 216 beteget intenzív osztályon kezelnek. A fertőzöttek országos intenzív osztályainak 11 százalékát foglalják el, ez a mutató az elmúlt hetekben nem változott.

A hét folyamán naponta átlagosan 1935 új koronavírus-fertőzést jegyeztek fel, ami 6 százalékkal kevesebb az előző hét adatainál. A halálesetek száma növekedett, a hét folyamán naponta átlagosan közel nyolc ember halt meg a vírus okozta szövődményekben. Ez 20 százalékkal haladja meg az előző hét adatait.

A járvány kezdete óta 1 242 821 fertőzöttet jegyeztek fel, és 25 595 ember halt meg a koronavírus okozta szövődmények következtében Belgiumban.

Az illetékes holland egészségügyi szolgálat arról tájékoztatott csütörtökön, hogy az újonnan feljegyzett koronavírus-fertőzéses esetek átlagos száma a héten 12 hetes mélypontot ért el. A napi esetek átlagos száma július 6. óta a legalacsonyabb pontra esett vissza. Naponta mintegy 1732 ember koronavírus-tesztje lett pozitív az országban.

Az elmúlt hétnapos időszakban a holland kórházak naponta átlagosan 41 beteget vettek fel, 16 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel ezelőtt. Ötvenkét koronavírussal fertőzött beteget helyzetek el intenzív osztályokon az elmúlt hét napban, az adat július 14. óta nem volt ilyen alacsony - közölték. Jelenlegi 456 koronavírusos beteg tartózkodik holland kórházakban, közükük 140-et ápolnak intenzív osztályokon.

Hollandiában a járvány megjelenése óta 2 041 353 fertőzöttet vettek nyilvántartásba és 18 583 ember halálált okozta az új típusú koronavírus. A luxemburgi sajtó arról számolt be csütörtökön, hogy a nagyhercegség parlamentje két héten belül visszaköltözik hivatalos épületébe. Xavier Bettel miniszterelnök október 12-én, az ország helyzetét értékelő beszédét már az ülésteremben mondja el - közölték.

A luxembourgi törvényhozók 2020 áprilisa óta nem a parlament épületében üléseznek, az ugyanis túl kicsi ahhoz, hogy a képviselők megtartsák egymás között a megkövetelt két méteres távolságot.

Közölték azt is, hogy a jövő hétre tervezett labdarúgó-világbajnoki kvalifikációs mérkőzés új, 9500 férőhelyes luxemburgi stadionjába összesen kétezer embert engednek be. A kétezer látogatóba mindkét ország szurkolói, küldöttségei és egyéb tisztviselői is beletartoznak.

A luxemburgi egészségügyi minisztérium arról számolt be csütörtökön, hogy a koronavírus-fertőzéses esetek száma a hét folyamán 9 százalékkal emelkedett az előző héthez képest. A héten feljegyzett 590 eset kétharmada azok esetében fordult elő, akik nem kaptak egyetlen koronavírus elleni oltást sem.

Az intenzív osztályon fekvő, koronavírussal kezelt betegek közel 85 százaléka szintén nem rendelkezik teljes védettséggel - közölték. Luxemburg lakosságának 63 százalékát oltották be az új típusú koronavírus en szeptember közepéig - tették hozzá.

A járvány kezdete óta 78 130-an fertőződtek meg és 835-en haltak meg a mintegy 620 ezer lakosú nagyhercegségben.