Oroszország olajexportja napi egymillió hordóval csökkenhet a télen annak ellenére, hogy az exportőrök igyekeznek minél nagyobb „sötét flottát”, azaz a tengeri szállítás biztosítási kockázatát vállaló hajóflottát gyűjteni – idézi Russell Hardyt, a Vitol, a világ legnagyobb energiakereskedő cégének vezérigazgatóját a Financial Times. A szakember szerint az orosz fél sikeresen bővítette tengeri olajszállítási kapacitását, de ez nem elég az export csökkenésének elkerüléséhez.

Az európai országok többsége decembertől leállítja az orosz olaj importját válaszul az oroszok Ukrajna elleni agressziójára, ami növelheti az inflációt, amit amúgy is az energia növekvő ára hajt. Az USA azt javasolja a világ legfejlettebb országainak (G7), hogy vezessenek be ármaximumot az orosz olajra, ami lehetővé tenné, hogy azok a cégek, amely ezt betartják kereskedhessen vele, ám Vlagyimir Putyin, Oroszország államfője azt mondta, hogy országa nem fog árkorlátozás alatt kereskedni a fekete arannyal.

Hardy szerint az orosz olajvállalatok kényszerhelyzetbe kerültek. A legnagyobb olajtankerek nem tudják használni a balti-tengeri kikötőket, ezért egy kisebb hajókból álló flotta szállíthatja el a nemzetközi vizeken parkoló szupertankerekhez az olajat, amit ott tölthetnek át beléjük. Ez nem mellesleg környezetvédelmi szempontból nagyon kockázatos manőver. A két legnagyobb potenciális importőrnek, Indiának és Kínának van nagyon nagy olajszállítókból (VLCC) álló flottája, ám kétséges, hogy felhasználja-e ezeket orosz olaj szállítására. A nyugati szankciók miatt ugyanis, nem tudnak erre megfelelő biztosítást kötni.

Kiszálltak az üzletből

A Vitol valaha az orosz olaj legnagyobb tengeri szállítója volt, ám felfüggesztette üzleteit az orosz exportőrökkel, köztük a legnagyobbal, az állami tulajdonú Rosznyefttyel. Bjarne Schieldrop, a norvég SEB bank elemzője arra számít, hogy az orosz kivitel megcsappanása miatt 2023 első negyedévében 115 dollár/hordóra nő a fekete arany ára a jelenlegi 95 dollárról.

A meglévő „sötét flottát” egyébként 270 hajóra becsüli a BRS hajókereskedő cég. Nagy részük iráni és venezuelai olajat szállított, szintén féllegálisan. Kereskedők szerint az oroszok selejtezés előtt álló hajókkal igyekeznek bővíteni szállítási kapacitásukat.

Hardy úgy véli, hogy az olajárak a télen is nyomás alatt maradnak, ami a várhatóan kieső orosz kínálat, illetve az OPEC+ olajexportáló kartell kínálatcsökkentő intézkedései ellenére fennmaradhat. Szerinte a negyedik negyedéven napi kétmillió hordóval maradhat el az olajkereslet a világon a korábbitól a légitársaságok gyengébb üzemanyag-kereslete, a magas árak miatt kisebb amerikai benzinfogyasztás és Kína visszafogottabb vásárlásai miatt.

Növekszik az LNG-kivitel

Jó hír az oroszoknak, hogy folyékony gázból (LNG) többet exportáltak októberben, mint korábban. Az LNG-kivitel 1,1 százalékkal nőtt 2022 októberében 2021 azonos hónapjához képest, amivel megközelítette a rekordmennyiségű márciusi exportot – derül ki a Bloomberg hajózási adataiból. Ez éles ellentétben van az Európába irányuló vezetékes gázexport visszaesésével.

A célországok élén Franciaország, Kína és Japán áll – jelenleg nincs érvényben közvetlen európai korlátozás az orosz földgáz importálásával kapcsolatban. Az LNG-kivitel őszi bővülése azt mutatja, hogy a fűtési szezon előtt van igény az Oroszországból származó földgázra. Eközben egyes országok, amelyek megtehetik, teljesen leállították az orosz gázimportot. Ilyen az Egyesül Királyság, amely február óta hanyagolja ezt és januártól formális tilalmat léptet érvénybe.