Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az államfő felfüggesztése mellett 256 képviselő szavazott, miközben 217 voks is elég lett volna. A leváltás ellen 114 törvényhozó voksolt, két szavazatot érvénytelenítettek.

Basescu leváltási eljárását a kormányzó Szociál-liberális Szövetség (USL) kezdeményezte, amely szerint az államfő megsértette az alkotmányt. Az alkotmánybíróság pénteken véleményezte a felfüggesztési indítványt, de nem adott egyértelmű választ arra, hogy valóban megsértette-e az elnök az alaptörvényt, vagy sem. Ez a véleményezés azonban nem kötelező érvényű.

Július 29-én lesz a Basescu államfő leváltásáról szóló népszavazás, erről szintén a parlament határozott pénteken. A népszavazáson az állampolgároknak arról kell véleményt nyilvánítaniuk, hogy egyetértenek-e Basescu leváltásával.

Az államfői posztot ideiglenesen Crin Antonescu, a szenátus elnöke töltheti be. Őt a héten választották házelnökké, miután az USL sorra leváltotta a volt kormánypárt, a Demokrata Liberális Párt (PDL) embereit.

Megrendült jogállamiság?

A pénteki parlamenti ülésen részt vett Traian Basescu is, és kifejtette, hogy az alkotmánybíróság egyetlen olyan vétséget sem állapított meg, amellyel megsértette volna az alaptörvényt. Hozzátette: az USL "erőteljesen megrendítette" az elmúlt napokban a jogállamiságot, utalva ezzel a parlament házelnökeinek és az ombudsmannak a leváltására, valamint kormánypárti személyek kinevezésére a közszolgálati médiumok élére.

Basescu felfüggesztését hivatalosan az USL támogatta. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a nemzeti kisebbségek frakciója törvényhozóik lelkiismeretére bízta a szavazást, a független képviselők frakciója pedig hivatalosan nem közölte álláspontját.

Vasile Blaga, a Basescut támogató PDL elnöke szerint az RMDSZ-es, a nemzeti kisebbségeket képviselő és a független honatyák többsége Basescu felfüggesztése mellett szavazott, amit szerinte mutat a magas szavazatszám is.

A népszavazás elkerülhetetlen

A román elnöki hivatal pénteken este közleményben jelezte, hogy Basescu az alkotmánybírósághoz fordult, beadványában pedig kérte: állapítsák meg, hogy alkotmányos természetű jogi konfliktus alakult ki a parlament és az elnöki hivatal között.

Basescu a parlamenti szavazást követő nyilatkozatában kifejtette: az alkotmánybíróság megkeresése nem változtat semmit az ütemterven, így a népszavazás elkerülhetetlen. Hozzátette: nem ragaszkodik mindenáron az államfői székéhez, de kötelességének érzi, hogy használjon ki valamennyi jogi lehetőséget "igaza" megvédése érdekében.