A Pegasus nevű kémprogrammal figyelték meg Pedro Sánchez spanyol kormányfő és Margarita Robles védelmi miniszter mobiltelefonját - jelentette be Félix Bolanos, a miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter rendkívüli sajtótájékoztatón Madridban. A Nemzeti Kriptológiai Központ (CCN) hétvégén elkészült két szakértői jelentése szerint 2021 májusában két alkalommal történt külső behatolás a miniszterelnök telefonjára.

A védelmi miniszter készülékében 2021 júniusi betörés nyomát találták meg.

"Tiltott és külső beavatkozással állunk szemben" - mondta Bolanos, emlékeztetve, hogy a dél-európai országban a megfigyelések végrehajtásához hivatalos bírói felhatalmazás szükséges. A tárcavezető közölte: a telefonok vizsgálatára azután került sor, hogy a Citizen Lab kanadai kutatócsoport áprilisban nyilvánosságra hozott jelentése szerint több mint hatvan katalán szeparatista politikus telefonján találtak a kémszoftverre utaló nyomokat.

Az autonóm katalán kormánykoalíció nagyobbik pártja, Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) a botrány kipattanása után úgy vélte, hogy a megfigyelés mögött a spanyol központi hírszerzés (CNI) áll. Félix Bolanos elmondta: a megfigyelő-szoftverek használatára irányuló ellenőrzések még folyamatban vannak és kiterjednek a spanyol kabinet összes tagjára. A kormány a központi büntetőbírósághoz fordult és átadta a ügyben eddig összegyűlt összes információt.

A tagállamokban elszaporodó esetek miatt az Európai Parlament március elején 38 tagú különbizottságot hozott létre a megfigyelő-szoftverek használatának és a lehetséges jogsértések kivizsgálására.