Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Televíziós beszédében Haríri Iránt és helyi szövetségesét, a Hezbollahot azzal vádolta meg, hogy rátették a kezüket az országra, és azt mondta, attól fél, hogy apjához hasonlóan őt is meggyilkolják - írta a portál.

A Hezbollah Irán karjainak meghosszabbítása. Nem csak Libanonban, hanem más arab országokban is - mondta a Szaúd-Arábiával szövetséges, szunnita muzulmán Haríri, aki alig egy éve lépett hivatalba, s kormányának a Hezbollah is tagja.

Olyan a légkör, mint Rafik Haríri meggyilkolása előtt. Érzem, hogy ellenem is tervet szőnek, és az életemre törnek - hangoztatta a lemondását bejelentő libanoni miniszterelnök.

Szaad Haríri kétszer is járt Szaúd-Arábiában az elmúlt egy hét leforgása alatt, és a nagyhatalmú Mohammed bin Szalmán trónörökössel is tárgyalt. Az al-Dzsadíd bejrúti televízió úgy tudja: Haríri szombati televíziós beszédét is Rijádban vették fel, és onnan is sugározták.

Szaad Haríri apjával, Rafik Harírivel autóba rejtett pokolgép végzett 2005-ben, és az ügyben a Hezbollah négy feltételezett támogatója ellen indult eljárás távollétükben.