Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tonnaszám töltik fel kövekkel Fertőrákoson, az állami óriásberuházás helyszínén a tó mocsaras partját – derül ki a Népszava helyszíni riportjából. A vízben álló híres cölöpházak bontásának már hónapokkal ezelőtt nekiláttak a kormányzati gigaberuházás miatt. Az 1966-ban épült 21 ház közül ma már csak négy áll.

A Fertő-tó partján, mintegy ötven hektárra tervezett, 30 milliárdosra taksált állami, turisztikai óriásberuházásnak útba lettek a cölöpházak. A nagyszabású tervek szerint – részben nemzeti parki, részben a Ramsari-szerződés által védett területen – egyebek mellett nagy parkolót, kempinget, sportcentrumot, százágyas, négycsillagos szállodát és több száz férőhelyes vitorláskikötőt építenek. A munkát Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó kivitelező cége kapta meg nemrég.

– Agyrém ez az egész úgy ahogy van – mondja Holló András, a Yacht Club Fertőrákos elnöke, de ő már nem a cölöpházakról, hanem a beruházás részeként tervezett, óriási vitorláskikötőről beszél. Pár éve még támogatták a klubot, hogy népszerűsítsék a helyi vitorlássportot, de aztán hirtelen fordult a széljárás. Holló András szerint – azután, hogy a klub több tagja is felszólalt az óriásberuházás ellen – ellehetetlenült az életük.

Korábban a partra tervezett rendezvényüket nem tudták megtartani, mivel a rendőrség nagy hirtelen „bombaveszélyre” hivatkozva lezárta a területet. Később a beruházás ellen tiltakozók rejtélyes mód nem kaptak helyet hajójuknak a környék megmaradt magyar kikötőiben. Így a helyi klub még hajózó tagjai jobb híján most nem a falujuk határába, hanem bő tíz kilométerrel odébb, az osztrák oldalon tartják a járművüket. Méghozzá Holló szerint nagyjából ugyanannyiért, mint egykor Fertőrákoson.

A klub elnöke elképzelni nem tudja, hogy a nagy állami beruházás hogyan lehet majd nyereséges. Különösen a nagy vitorláskikötő jövőjét nem látja. A jól fizető vendégek – akik megengedhetik maguknak a komolyabb, másfél méteres merülésű, nagy, tőkesúlyos hajókat – ezután sem a tó magyar oldalát részesítik majd előnyben. Az ugyanis iszapossága, sekély vize miatt csak kisebb vitorlások számára használható.