A közlemény hangsúlyozza, hogy a 170 kód nem jelenti azt, hogy ennyi tojástelepet kellett zárlat alá helyezni a szennyezés miatt, mivel a tojásszövetkezetek jellemzően számos, különböző kóddal rendelkező termelővel állnak kapcsolatban.

A tojásszövetkezetek megnevezése csak "zavart keltene" - szögezi le a közlemény, hozzátéve, hogy felesleges is lenne, mivel a közzétett kódok alapján pontosan be lehet azonosítani a szennyezett tojásokat.

A lista még változhat, de "az elkövetkező napokban már nem számítunk számottevő mennyiségű találatra" - jelentette ki a holland élelmiszerbiztonsági hivatal szóvivője az MTI szerint.

Megkezdődött a zárlat feloldása

Idő közben már megkezdődött a zárlat feloldása egyes tojástelepeken - írja a közlemény.

A Fipronil rovarirtó szert az állatgyógyászatban használják élősködők, bolha, tetű és kullancs irtására. Emberi fogyasztásra szánt állatok kezelésére azonban nem alkalmazzák, mivel nagy mennyiségben a szervezetbe kerülve máj-, pajzsmirigy- vagy vesekárosodást okozhat.

A közlemény hangsúlyozta, hogy az összes tojásüzem, amelyik ügyfele volt a Fipronil rovarirtó szert tartalmazó fertőtlenítő szert szállító vállalatnak, együttműködött a hatóságokkal az ellenőrzések során.

Korábban - nem a mostani holland üggyel kapcsolatban - a Nébih közzé tette a tojásokon található kódok magyarázatát, az alábbi ábrán ezt mutatjuk. (Jóllehet a holland tojásokon található kód kicsit másként néz ki, de iránymutatásként ez is segítségül szolgálhat - a szerk.)

Forrás: Nébih