A politikus ezzel a kijelentésével azokra a hétfőn a szlovák médiában megjelent közlésekre reagált, amelyek szerint Szlovákia 60 "új" migráns befogadására tett ígéretet. Erről elsőként a szlovák közszolgálati televízió (RTVS) számolt be az Európai Bizottság állításaira hivatkozva.

Ezeket az információkat a szlovák belügyminisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében pontosította. Azt írták: Szlovákia 2015-ben tett önkéntes vállalást arra, hogy száz személyt befogad Görögországból és Olaszországból. Ennek keretében eddig öt - egyenként tíz személyre szóló - úgynevezett befogadási ajánlatot (pledge) küldtek Görögországnak, egyet pedig Olaszországnak. Ebből származik a sajtóban megjelent 60-as szám, nincs szó új relokációról, csupán a korábbi vállalás teljesítéséről - kötölte a szlovák belügyi tárca.

A szlovák médiában hétfőn megjelent - az új befogadásokat hírül adó - információkat Robert Fico is cáfolta. "Szlovákia 2015-ben tett vállalását teljesíti (...) ez semmit sem változtat a migránskvótákkal kapcsolatos álláspontunkon, azokat továbbra is határozottan elutasítjuk" - hangsúlyozta a szlovák miniszterelnök.

Szlovákiának problémái vannak a menekültek kötelező kvóták alapján történő elosztásának uniós rendszerével, de a visegrádi országokkal együtt kifejezi szolidaritását Olaszországgal a mediterrán országra nehezedő migrációs nyomás csökkentése érdekében - jelentette be a múlt héten Robert Fico Brüsszelben.