Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A ReNew portál szúrta ki, hogy a finn Better Energy partnerséget kötött az ingatlantanácsadó és energetikai projektfejlesztő Forussal. A megállapodás értelmében Finnországban az utóbbi cég a leginkább fenntartható módon napelemparkokat építsen - összesen 1000 MW kapacitás méretben.

„A Better Energy a lehető legjobb partner számunkra. Ugyanazok az értékek és a változásra irányuló törekvéseink" - mondta Eero Oksanen, a Forus vezérigazgatója. A CEO szerint azért is ki kell használniuk, hogy Finnország a saját energiaszükségletének több mint ötszörösét képes lehet előállítani szél-, illetve  napenergiával, mert "az északi országoknak nagyobb felelősséget kellene vállalniuk Európa energiatermeléséért, különben az EU kockáztatja zöld céljait vagy autonómiáját."

A Better Energynek nem ez az első, nagy, zöldenergiás projektje,  ráadásul már Dániában, Lengyelországban és Svédországban is dolgoznak. A cég vezérigazgatója, Rasmus Lildholdt Kjaer a Forussal kötött megállapodás kapcsán fontosnak tartotta kiemelni, hogy: 

"... a helyben előállított, tiszta, fenntartható energia nemcsak éghajlatunk és környezetünk, hanem az európai biztonságpolitika szempontjából is kritikus fontosságú; mivel el kell lépnünk az energiafüggetlenség felé, és el kell távolodnunk az autoriter rezsimektől származó széntől, olajtól és gáztól. Minden tekintetben az idő a lényeg."