A német gazdasági minisztérium (Bundesministerium für Wirtschaft und Klimaschutz, BMWK) a Twitter oldalán adta mindenki tudtára, hogy a németországi gáztárolók a korábbiakhoz képest is gyorsabban telnek, és bár csak az okótberi célszám a 85 százalékos feltöltöttségi szint elérése, ezt akár heteken belül abszolválni lehet. Annak ellenére is, hogy a Gazprom és az orosz gázszállítások továbbra is akadoznak, illetve bizonytalanok. 

Azt alapul véve, hogy bő egy hete 77, most pedig már 81 százalékon áll a töltöttségi mutató, nem elképzelhetetlen ,hogy az októberre megcélzott 85 százalékos szint is az elvártnál hamarabb teljesül.

A BMWK-t vezető Robert Habeck a Bloomberg kérdésére  válaszolva vasárnap azt közölte, hogy miközben a helyzet kezelése továbbra is nagy kihávásokkal teli, és határozottan szükség lesz jelentős mértékű spórolásra. A miniszter (és alkancellár) hozzátette:   

Németországnak az orosz gázimport megszüntetésére irányuló törekvése „nagymértékben” sikeres. A tervek szerint halad az úszó LNG terminálok telepítése, növeljük a Hollandiából és Belgiumból érkező szállításokat, és Franciaország is szeretne gázt szállítani Németországba.

 

Németországi földgázfelhasználásában Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja előtt 55 százalékos volt az orosz import aránya. Április végére ezt a szintet sikerült 35 százalékra csökkenteni, az utóbbi hónapokban pedig nem csak ezt az arányt vitték még lejjebb, de a továbbra is bizonytalan orosz gázszállítások helyébe más források után néztek. (Augusztusban a német gázfogyasztásnak már csak 9,5 százaléka volt orosz - közölte a Spiegel)

A már márciusban bejelentettett LNG-kikötők engedélyezése megtörtént, az építés megkezdődött, és az Uniper esetében valószínűá, hogy decemberre már üzembe helyezéssel, és évi akár 7,5 miliárd köbméternyi földgáz rendszerbe táplálhatóságával végződhet. De a nyár folyaman sorra melegítik fel újra a korábban már leállított, vagy ideiglenesen a termelésből kivett, kiszorított szénerőműveket, és az utóbbi napokban már nem tűnik olyan égetően fontosnak az sem, hogy a december végén leállításra ítélt három utolsó nukleáris blokk tovább kell, hogy termeljen-e vagy sem.

A Bloomberg szerint azonban Németország továbbra is versenyt fut az idővel, hogy a közelgő télre időben feltöltse a gáztárolót. A berlini kormánykoalíció tavasszal ismertetett energetikai vészterve szerint októberre 85 százalékban, novemberre pedig 95 százalékban kell a tárolóknak megtelniük ahhoz, hogy a német gazdaság és a lakossági ellátás ha visszafogott fogyasztás mellett is, de működőképes maradhasson.

A BMWK publikált,  81 százalékos telítettségi adatát a Szövetségi Hálózati Ügynökség (Bundesnetzagentur) legfrissebb jelentése is megerősíti, e szerint a németországi földgáztárolók pénteken éjfélkor 81,3 százalékon álltak.