Ukrajna jelenleg nem rendelkezik kellő nagyságú saját földgázforrással, ezért minden évben 15 milliárd köbméter gázt kell importálnia, amely korábban teljesen Oroszországból érkezett, míg az elmúlt években részben Nyugat-Európából – kezdi a kelet-európai ország energiaellátásának átalakulásáról szóló cikkét a bne IntelliNews régiós hírportál. Akármilyen forrásból jön is gáz, mindenképpen alaposan megkopasztja az állami költségvetést. Elérkezett azonban az idő, hogy a nemzeti gázszolgáltató vállalat, a Naftogaz elkezdje növelni a hazai földgázkitermelést, amivel kiválthatják a drága importot.

Ukrajna ugyan nem mondható olyan országnak, amelynek kifejezetten nagy földgázkincse lenne, ám van két jelentős gázmezője az ország keleti és nyugati részén, amelyekről jelenleg is évente 20 milliárd köbméter gázt termelnek ki. Ezzel a szükségletek kicsit több mint felét tudják kiszolgálni. Ha végrehajtják a már megtervezett átszervezéseket az ukrán gázipari vállalatok körében, akkor a következő tíz évre évi 30 milliárd köbméter földgáz kitermelésére tudják feltornászni a jelenlegi mennyiséget, amivel teljesen kiválthatják az importot – állítja a Naftogaz.

QP | Quality Placement

Ezzel a bővítéssel nem mellesleg 22 ezer új munkahelyet teremthetnek az iparágban, a központi költségvetésbe 145 milliárd hrivnyát (5,2 milliárd dollár) fizethetnek be és a GDP-t 345 milliárd dollárral bővíthetik. A Naftogaz mindezt arra a tanulmányra alapozza, amelyet a KPMG ottani érdekeltségével készíttettek. Évi 30 milliárd köbméteres fogyasztással számolva az ukrán gáztartalék 30 évre elegendő – mondta Oleh Nepljak, a KPMG energetikai szakértője.

A gatyájuk is rámegy

Az elmúlt öt évben Ukrajna összesen több mint 35 milliárd dollárt költött gáz, olaj és olajtermékek importjára. A nemzeti valutában számolva közel ezer milliárd hrivnyáról van szó, ami majdnem annyi, amennyi költségvetési bevételt az idei érvre terveztek. Nem kétséges, hogy az import helyettesítése jelentősen növelné az ország energiabiztonságát és gazdasági stabilitását – mondta Artem Petrenko, az ukrán gáztermelők szövetségének igazgatója.

A kitermelés felfuttatása érdekében egy sor reformot indított a kormány. Ebből eddig a termelés és a szállítás elválasztását hajtották végre, aminek eredményeként létrejött a GTSO vezetéküzemeltető vállalat. A következő lépés a kitermelési koncessziók odaítélésének liberalizálása lesz, ami hozzáférést biztosít a cégeknek a nagy szárazföldi és offshore gázmezőkhöz is. A Naftogaz hozzálátott néhány projekthez Juzivska és a Fekete-tenger térségében azzal a céllal, hogy a gázkészleteket a következő öt évben 600 milliárd köbméterre növelje – mondta Otto Waterlander, a Naftogaz-csoport termelési igazgatója.

Ahhoz azonban, hogy felkeltsék a külföldi tőke érdeklődését is, a kormánynak előre kell lépnie reformtervei végrehajtásában és pénzügyi ösztönzőket is be kell vezetnie! Költségvetési ösztönzőkre és kiszámítható adópolitikára van szükség – mondja egy helyi szakértő. Ennek biztosítása teszi lehetővé, hogy a vállalatok jelentős befektetésekkel javítsák technológiájukat, hatékonyságukat és környezetvédelmi szempontból is elfogadható tevékenységet folytassanak.