A görög statisztikai hivatal pénteken közölte, hogy szeptemberben a fogyasztói árindex 1,7 százalékkal csökkent 2014 szeptemberéhez képest.

Tavaly 2013-hoz viszonyítva 1,4 százalékkal estek az árak. A kormány erre az évre 0,5 százalékos árcsökkenést, de jövőre már 1,3 százalékos inflációt prognosztizál.

Görögországban a nemzetközi hitelezők által elvárt megszorítások, a bérek és a nyugdíjak és a kiugróan magas munkanélküliség miatt zuhant a háztartások vásárlóereje.

Ugyanakkor szeptemberben hat hónapja először az eurózónában is árcsökkenést regisztráltak, jelezve, hogy az energiaárak esése miatt változatlanul fennáll a defláció veszélye. Az övezet 19 tagállamában 0,1 százalékkal csökkent a fogyasztói árindex az augusztusi 0,1 százalékos emelkedés után.