A körgyűrű egy újonnan épített Szamos-hídon is áthalad.

Amint Szatmár megye magyar nyelvű napilapja, a Friss Újság korábban írta: a menetirányonkénti kétsávos gyorsforgalmi út megépült szakasza rövid, de nagyon fontos, mert a város elkerülésére ad lehetőséget Nagykároly irányából a határ felé, illetve az államhatártól Nagykároly felé tartó teherforgalomnak. E teherforgalom korábban csakis a városban levő hídon tudott átjutni a Szamos északi oldalára.

A lap a helyi hatóságoknak az arra irányuló erőfeszítéseiről is írt, hogy a megépült négykilométeres szakaszt már az előtt megnyithassák, hogy a teljes körgyűrű megépül. A kivitelező továbbra is dolgozik a körgyűrűnek a Kolozsvár-Szatmárnémeti E81-es európai út és a Nagykároly-Szatmárnémeti E761-es európai út közötti szakaszán, mely a napilap szerint már az év végéig elkészülhet - írja az MTI.

A romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) honlapján elérhető adatok szerint a 19,5 kilométeres körgyűrű építése 2014-ben kezdődött. A közel 14 kilométeren négysávos és 5,5 kilométeres kétsávos útnak 2020 végéig kellett volna megépülnie, azonban többször is módosították a határidőket és a kivitelezési díjat.

A május végén aláírt legutóbbi szerződéskiegészítés szerint a teljes körgyűrűnek 2023 végéig kell elkészülnie. A beruházás teljes értéke több mint 409 millió lej (29,5 milliárd forint), melynek 85 százalékát az Európai Unió regionális fejlesztési alapjából biztosítják.