A törvényt december 30-án szavazta meg a parlament. Január elején azonban az izlandi államfő elutasította annak aláírását, miután néhány nappal korábban a törvény megvétózását kérte a választók közel negyede.

Az izlandi parlament által jóváhagyott Icesave-törvény annak a 3,9 milliárd eurónak a visszafizetéséről szól, amelyet korábban London és Hága adott arra, hogy kártalanítani lehessen az Icesave izlandi internetes bank csodje miatt veszteségeket szenvedő brit, illetve holland bankbetéteseket.

A törvény ellenzői brit-holland diktátumnak tartják a megállapodást, s azt mondják: annak végrehajtása túl súlyos terheket rakna a világgazdasági válság miatt amúgy is nehéz helyzetbe került izlandiakra.

A holland külügyminiszter, Maxime Verhagen szombaton közölte: kormánya figyelembe veszi majd az Icesave-vel kapcsolatos tárgyalások eredményét, amikor dönteni fog arról, megkezdődhetnek-e a tárgyalások Izland EU-csatlakozásáról.

Izland tavaly nyújtotta be felvételi kérelmét, s az EU-bizottság februárban javasolta is a csatlakozási tárgyalások megkezdését.

Az ország 1944-es függetlenné válása óta a szombati az első népszavazás.