A svájci óraipari szövetség kedden közölte, hogy a kivitel 2017-ben 2,7 százalékkal 19,9 milliárd frankra emelkedett, elsősorban az ázsiai kereslet bővülésének köszönhetően. A szövetség hasonló növekedésre számít idén is.

A darabszámot tekintve csökkentek az eladások, mert az olcsó termékek és a kvarcórák értékesítése visszaesett, értékben azonban ezt bőven kiegyenlítette a prémiummárkák iránti kereslet növekedése.

Ázsiában 4,8 százalékkal emelkedtek, ezen belül Kínában 18,8 százalékkal szöktek fel az eladások, míg Európában csak 2,6 százalékkal bővült, az Egyesült Államokban pedig 4,4 százalékkal csökkent az értékesítés.

Jó évet zárt a Swatch óraipari óriásvállalat is, amely olyan márkák mögött áll, mint az Omega, a Longines és a Tissot. A cég árbevétele 5,4 százalékkal 7,96 milliárd frankra, nettó nyeresége pedig 27 százalékkal 755 millió frankra nőtt.

Képünk forrása: Shutterstock