Nem is olyan régen a világ gazdag demokráciái kitalálták, hogy a hidegháború utáni világot a saját képükre formálják, ám az elmúlt években világossá vált, hogy ez nem működik - kezdi elemzését a Financial Times publicistája, Philip Stephens. Az új világrend koncepciója három pilléren nyugodott.

Szép új világ

Az egyik az Egyesült Államok volt, amely az elképzelés szerint jóságos hegemón hatalomként őrködik a világ békéje és előrehaladása, a liberális demokrácia térhódítása felett.

A másik Nyugat-Európa volt, amely exportálja posztmodernt integrációs modelljét szomszédságába és a világ távolabbi részeibe is. (Néhány éve még azon lamentáltak a szakértők, hogy a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) olyan szervezetté válik, mint az EU.)

Végül a harmadik pillér az a feltételezés volt, hogy Oroszország és Kína, illetve a kelet és a dél emelkedő, feltörekvő országai felismerve ennek a rendszernek hasznát mintegy részvényesként csatlakozna a nyugati terv szerint felépülő világrendhez.

Nem olyan szép

A dolgok azonban másként alakultak. Az USA továbbra is a legnagyobb hatalom, ám látva az elnökválasztási kampányt, biztosra vehetjük, hogy akármelyik jelölt is győz novemberben, az ország erejének nagyját a belpolitikai küzdelmek fogják lefoglalni. Ezért kevesebb energiája marad a világ dolgaira.

Európa el van foglalva a saját projektjén mutatkozó repedésekkel - az eurózóna adósságválságával, a bevándorlással és a Brexittel -, így nem igazán tud követendő mintát nyújtani.

Aláásta a "jól kitalált" rendszer iránti bizalmat az iraki háború, amely Amerikai erejének demonstrálása helyett annak korlátait mutatta meg. A 2007-2009-es világgazdasági válság pedig éles fénybe helyezte a liberális kapitalizmus sérülékenységét.

Európa integrációs álmait szertefoszlatta az eurózóna országainak szembe kerülése - egyik részük a másik nagy adósa lett, ami mindkét oldalon indulatokat szül a másikkal szemben. Végül Kína gyorsabban fejlődött, mint azt várták, ami felpörgette a befolyás újraelosztását a világtársadalomban.

Divattrend

Az új divat ma a nacionalizmus. Az USA-ban Donald Trump republikánus jelölt szlogenjében, az Amerikai mindenekelőtt! követelésben jelenik meg, Oroszországban Vlagyimir Putyin államfő revansista politikájaként érhető tetten. Putyin abból főz, amije van: a volt szuperhatalom minden tekintetben gyenge, kivéve a katonai erejét, így ebből próbál előnyt kovácsolni.

Európában terjed a populizmus és olyan zsebönkényurak jelentek meg, mint Orbán Viktor, Magyarország vezetője, ami azt mutatja, hogy a kontinens semmit sem tanult a múltjából. Kína még az emlékezetből is el akarja törölni azt a megaláztatást, amelyet az elmúlt 100 évben elszenvedett. Egyszer csak mindenki rettentő kényes lett a szuverenitására.

Más kell!

Minden évben tartanak Pekingben egy biztonsági fórumot, amelyen a helyi és a nyugati szakértők kommunikálnak egymással. Az idei rendezvény központi témája a "nemzetközi kapcsolatok új modellje" volt. Ennek burkolt üzente az volt, hogy a Nyugatnak tudomásul kell vennie, hogy a régi rendnek vége, és Kínát is be kell vonni a helyébe lépő, új szisztéma kialakításába.

Más szóval a 20. század második felének államközi szövetségi rendszere nem tudja kezelni Kína felemelkedését.

Ugyanakkor - a dél-kínai tengerei szigetekkel kapcsolatos némi kardcsörtetésen túl - Peking békülékeny hangnemet ütött meg. El akarja kerülni a meglévő és az emelkedő hatalmak közti ütközést, amely megtörtént néhányszor a világtörténelemben - durva következményekké.

Ötletek

A háttérbeszélgetésen elhangzott néhány ötlet az új világrenddel kapcsolatban. Az egyik a Metternich-féle 19. századi rendszert tartja követhető modellnek, amely regionális hatalmak egyensúlyára épült. Ezt egészítené ki az USA és Kína, amelyek a többiek fölé emelkednének.

A másik "irányzat" képviselői egyfajta fatalizmust képviselnek (bár ők ezt realizmusnak, pragmatizmusnak mondják). Eszerint hagyni kell a dolgokat menni a maguk útján. Ennek eredményeként előbb vagy utóbb - ahogy az államok megoldják problémáikat - kialakul a multipoláris világ új egyensúlya.

Túl késő

Ez utóbbival az lehet a legnagyobb gond, hogy túl késő lesz az emberiségnek, mire megoldaná gondjait. A Közel-Kelet lángol, Oroszország újra akarja írni a hidegháború után Európával kötött szerződését, Észak-Korea nukleáris képességei kicsúszhatnak a nagyhatalmak ellenőrzése alól, elmérgesedhet Kína és szomszédai konfliktusa a kínai-tengeri szigetek körül és eldurvulhat az amerikai-kínai gazdasági verseny.

Egy biztos. A világ fordulóponthoz érkezett. A hidegháború utáni szisztémának - amely tehát az USA vitathatatlan túlhatalmára, illetve a nyugati ízlés szerint kialakított nemzetközi intézményekre és szabályrendszerre alapult - annyi.

A jog uralma fasírtba került a hatalom uralmával, a nyitottság a nacionalizmussal. Sokan azt gondolják, hogy a kölcsönös gazdasági függés önműködően megoldja a gondokat, hiszen az országok emiatt kénytelenek lesznek megállapodni egymással, ám ez nem ilyen egyszerű. A liberális gazdaság működésének alapfeltétele, hogy létezzen egy stabil biztonsági rendszer a világon.