A mintegy 48 millió francia állampolgár közül 23,3 millióan járultak az urnákhoz, ami 47 százalékos részvétel.

Az csak a második fordulóban fog eldőlni, hogy az elnöki koalíció meg tudja-e tartani az abszolút többségét a parlament alsóházában, és Emmanuel Macron szabadon végre tudja-e hajtani a programját, vagy relatív többség mellett alkalmi szövetségesekre lesz szüksége a jobboldalról a kormányzáshoz - írja az MTI.

Az előző nemzetgyűlés összetételéhez képest 18,67 százalékos támogatottsággal a szuverenista jobboldali Marine Le Pen pártja tudta a leginkább növelni a képviselői számát, s a Nemzeti Tömörülés 1986 után először ismét önálló frakciót alakíthat 20 és 45 közötti képviselővel, miközben a hagyományos jobboldal, a 10 százalékot elérő Köztársaságiak frakciója viszont a felére csökkenhet a korábbi száz képviselőről.

A mandátumbecslések alapján a kormánypárt 222 és 295 közötti helyre számíthat az 577 fős nemzetgyűlésben, míg a baloldali összefogás (NUPES) 150-210 képviselőt küldhet a nemzetgyűlésbe. Az abszolút többséghez 289 szavazat szükséges.

Az elnöki többség jelöltjei közül egy, a baloldali összefogásból pedig négy jelölt megszerezte a képviselői helyet az első fordulóban, s 272 körzetben ennek a két formációnak a jelöltjei fognak megmérkőzni egymással a második fordulóban, nyolc körzetben három továbbjutó van.

  • Macron pártjának jelöltjei 417 helyen jutottak tovább (ezek felében az első helyen), de ez százzal kevesebb, mint 2017-ben.
  • A baloldal 380 körzetben lesz jelen a második fordulóban az öt évvel ezelőtti 146-hoz képest.
  • Marine Le Pen pártja 208 körzetben maradt versenyben, elsősorban az ország északi részén, ami kétszer annyi, mint 2017-ben, de csak húsz helyen nyerte meg az első fordulót.
  • A konzervatív Köztársaságiak viszont csak alig 91 körzetben lesznek jelen a második fordulóban az öt évvel ezelőtti háromszázhoz képest.

A választás vesztese Eric Zemmour jobboldali publicista, volt elnökjelölt, aki nem jutott be a második fordulóba, s pártjának jelöltjei is mindenhol kiestek, így a Visszahódítás nevű új formációnak nem lesznek nemzetgyűlési képviselői.

"Az az igazság, hogy az elnöki párt vereséget szenvedett" - mondta vasárnap este Jean-Luc Mélenchon, a baloldali összefogás vezetője arra kérve a választóit, hogy "rohamozzák meg" az urnákat a második fordulóban. A másfél hónappal ezelőtti elnökválasztás harmadik helyén végzett radikális baloldali Mélenchon vezetésével húsz év után a szocialisták, a zöldek, a kommunisták és a radikális baloldaliak részvételével megalakult baloldali összefogásnak (NUPES) azonban kevés a tartaléka a második fordulóra, a távolmaradás elsősorban az Emmanuel Macron szavazóbázisát jelentő fiatalokat és a középosztályt érintette az első fordulóban.

Olivier Véran, a parlamenti kapcsolttartásért felelős kormánytag vasárnap este elismerte, hogy a választási eredmény "figyelmeztetés" a kormánytöbbségnek, amelyet meg kell hallani. Élisabeth Borne miniszterelnök úgy vélte, hogy kizárólag az Együtt! elnöki koalíció lesz képes jövő vasárnap többséget szerezni a nemzetgyűlésben.

Franciaországban nincsen pártlistás szavazás, az állampolgárok egyéni jelöltekre szavazhatnak, akiknek viszont csak akkor van igazán esélyük bejutni a parlamentbe, ha valamelyik nagyobb párt színeiben indulnak. Az 577 körzetben 6293-an mérettették meg magukat.

A biztos győzelemhez az első fordulóban 50 százalék plusz egy szavazatot kell elérnie egy jelöltnek. Ha egy körzetben ez senkinek sem sikerült, akkor a jövő vasárnapi második fordulóban minden, a regisztrált szavazók körében 12,5 százalékot, a leadott szavazatoknak pedig legalább 25 százalékát elérő jelölt indulhat.