Franciaország visszavágná az atomerőmű-építések engedélyeztetésének idejét azáltal, hogy leegyszerűsítenék az adminisztrációs terheket, könnyebbé és gyorsabbá tennék a hatósági eljárásokat. A cél az lenne, hogy kétszeresére növeljék az ország nukleáris energiaellátását.

„Ez a törvénytervezet a válság sürgősségére reagál” – mondta Olivier Veran kormányszóvivő a törvénytervezetet elfogadó kabinet szerdai ülése után a Reuters szerint. Veran szerint a módosítás, amelyet december végén vagy január elején nyújtanak be a nemzetgyűlésnek, semmiképpen sem fogja felhígítani a környezetvédelem vagy a nukleáris infrastruktúrák biztonsága tekintetében támasztott követelményeket.

Az kérdéses, hogy mennyire segítheti a mostani energiaválságot az atomerőmű-építések felgyorsítása: egyrészről ezek jellemzően 10 évnél is tovább tartanak, másrészt a francia nukleáris flotta nagyjából fele egyelőre karbantartás miatt áll. Utóbbi leállások okozzák az európai árampiacokon az árak folyamatos emelkedését, mivel az év ezen szakaszában már Franciaország nettó energiaexport, miközben most maga is importálja az áramot.

Franciaország atomerőművei vizsgálat alá kerültek, mivel azok meghibásodásai rekordszámú reaktort kényszerítettek leállásra. Most 30 éves mélypontra süllyedt az atomenergia-termelés.

Politikai ígéret a nukleáris energia

Magyarázatot inkább ott érdemes keresni, hogy Emmanuel Macron elnök az atomenergiát állította országa 2050-ig megvalósítandó szén-dioxid-semlegességre irányuló törekvésének középpontjába, és legalább hat új reaktor építését tervezi. Választási kampányában egyenesen atomreneszánszot ígért idén év elején. A párizsi energiaügyi minisztérium egyik tisztviselője szeptemberben azt mondta, hogy a cél az első új generációs EPR2 reaktor építésének megkezdése a normandiai Penlyben még az elnöki ciklus vége, 2027 májusa előtt, és a reaktor kereskedelmi üzemeltetésének megkezdése 2035-37-ben.

„A cél az, hogy a közigazgatási engedélyeket olyan késedelmek között adjuk át, amelyek lehetővé teszik, hogy az EPR (európai nyomástartó reaktorok) építési ütemtervét betartsuk” – mondta Agnes Pannier-Runacher energiaügyi miniszter a Les Echos című napilapnak.

Így a törvénytervezet állítása szerint a meglévő atomerőművek közelében épülő atomreaktorok adminisztratív engedélyezésének megkönnyítését célozza. Arra a kérdésre, hogy mennyi időt lehetne megtakarítani a törvénytervezetnek köszönhetően, Veran azt mondta, hogy években kell gondolkodni.

Az EDF energiaipari óriás három meglévő telephelyen tervezi a reaktorok megépítését: kettőt Penlyben, Seine-Maritime közigazgatási területén, kettőt az észak-franciaországi Gravelines-ben, kettőt pedig a kelet-franciaországi Bugey-ben vagy a dél-franciaországi Tricastinban.

A kormány becslése szerint a hat új reaktor 51,7 milliárd euróba kerül majd.