Franciaországban augusztus 1-től kötelező lesz a maszkviselés minden nyilvános zárt helyen a koronavírus-járvány második hullámának megelőzésére - jelentette be kedden Emmanuel Macron államfő az MTI szerint.

"Vannak arra utaló jelek, hogy a járvány mégiscsak egy kicsit újra megindult, ezért meg kell előznünk, és fel kell készülnünk" a második hullámra - mondta a köztársasági elnök a francia forradalom kitörésének évfordulóján tartott nemzeti ünnepen adott hagyományos élő televíziós interjúban. "Készen állunk (a második hullámra), elegendő készlet és utánpótlás is rendelkezésre áll, és a gyakorlatban is megszervezetünk mindent, ami lehetővé teszi, hogy szembenézzünk a járvány megugrásával, ha megtörténne" - tette hozzá az MTI szerint.

Az államfő emlékeztetett arra, hogy a tömegközlekedési járműveken kötelező a maszkviselés, és az szerinte "jól működik", más nyilvános helyeken viszont "akadozó" a maszkviselés, ezért tartja szükségesnek központilag "megszervezni a dolgokat".

Az éttermekben a vendéglátásban a dolgozóknak jelenleg kötelező a maszkviselés, a vendégeknek pedig érkezéskor, távozáskor, és ha felállnak az asztaltól, akkor kell viselniük a maszkot. Az üzletekben viszont csak ajánlott az arc eltakarása, ahogy a munkahelyeken is a munkáltatók dönthetnek a szabályozásról.

Franciaországban a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma péntek este elérte a 30 ezret, de a kórházi betegek száma fokozatosan csökken, jelenleg 7 ezer. A két hónapig tartó nagyon szigorú karantén fokozatos feloldása után sem indult emelkedésnek a megbetegedések száma. Az egészségügyi hatóságok a karantén vége óta több mint 330 járványgócot tártak fel, és többségüket már teljesen felszámolták.

A gyorsabb terjedés jelei érzékelhetők

Az egészségügyi minisztérium péntek esti közleménye ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt hetek visszaszorulása után a SARS-CoV-2 vírus gyorsabb terjedésének jelei érzékelhetők, jóllehet annak szintje továbbra is alacsony. Az úgynevezett reprodukciós ráta jelenleg 1,05, míg a múlt héten csak 0,94 volt, ami azt jelenti, hogy míg egy héttel ezelőtt minden 100 új fertőzött átlagosan 94 embernek adta tovább a vírust, most legalább száznak. Ennek oka a szakemberek szerint elsősorban az, hogy az állampolgárok egyre kevésbé tartják be az egészségbiztonsági előírásokat (maszkviselés, távolságtartás, kézfertőtlenítés).

Bárki ingyen teszteltetheti magát

Emmanuel Macron megerősítette, hogy a kormány nem rendel el még egyszer általános karantént, s a hatóságok mindent megtesznek a második hullám megelőzésére. Ennek érdekében bármely francia állampolgár orvosi ajánlás, recept vagy tünetek nélkül is ingyen teszteltetheti magát.

Arra kérdésére, hogy Franciaország prioritást fog-e élvezni, ha a Sanofi francia gyógyszergyár fejleszti ki elsőként a koronavírus elleni oltást, az államfő elmondta: a franciák az elsők között férhetnek majd hozzá a vakcinához, de visszautasította a prioritás követelését, miután szerinte "abszurd" dolog "az egészségügyi nacionalizmus".

Durva második hullámra készülnek a britek

A CNN szerint a brit kormány is  bejelentette, hogy szigorít a maszkviselésen, méghozzá július 24-től Anglia minden üzletében kötelező lesz maszkot hordani. Aki nem tartja be a rendelkezést, azt akár 100 fontra (39 ezer forintra) is megbüntethetik.

Egyre több a bizonyíték arra, hogy a zárt térben viselt maszk segít megvédeni a [maszkot viselő] személyt és a körülötte lévőket a koronavírustól - nyilatkozta a miniszterelnöki hivatal szóvivője az Index.hu szerint. Az új rendelkezések a brit Orvostudományi Akadémia előrejelzését követik, amely szerint Nagy-Britanniának az elsőnél is halálosabb téli második járványhullámra kell készülnie, amelyben az áldozatok száma elérheti a 120 ezret is.

A jelentés felszólítja a hatóságokat, hogy a nyár fennmaradó, viszonylag békésebb hónapjait a télre való intenzív felkészülésre használják fel, hogy így előzzék meg az egészségügyi rendszer túlterhelődését. A modellek szerint a Covid-19 miatt kórházba kerülő emberek, illetve a halálos áldozatok számának tetőzése jövő januárra-februárra várható, és a csúcs legalább olyan súlyos lesz, mint idén tavasszal.

A jelentést készítő kutatócsoport vezetője, Stephen Holgate, a southamptoni egyetemi kórház tüdőgyógyásza szerint mindez nem előrejelzésnek, inkább egy "valószínű legrosszabb forgatókönyvnek" tekinthető, amin az időben meghozott, hatékony intézkedésekkel sokat lehet javítani. A második hullám súlyosságát az is növelheti viszont, hogy egybe fog esni az influenzajárvánnyal.

Olaszoknál is van maszkszigor

Közben olaszországban Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter keddi parlamenti bejelentésében is megerősítette a szájmaszk kötelező viseletét zárt helyen, valamint a távolságtartásra vonatkozó előírásokat, hangsúlyozva, hogy a koronavírus miatti járványveszély továbbra sem múlt el.

Roberto Speranza a továbbra is hatályos korlátozó intézkedések között említette, hogy akár ötezer euróig terjedő bírsággal, valamint háromról tizennyolc hónapig terjedő börtönnel sújthatják a betegeket, akik megsértik a karanténkötelezettséget. Megerősítette, hogy az Európai Unión kívülről beutazókra kéthetes karanténidőszak vonatkozik.

A szájmaszk viselete kötelező marad az összes zárt helyen, köztük a tömegközlekedési eszközökön, üzlethelységekben, az éttermekben is, amikor a vendégek például a mellékhelyiségbe mennek, valamint edzőtermekben és a strandok öltözőiben is. Nyílt téren megszüntették a kötelező szájmaszkviselést: utolsóként Lombardia tartomány szerdától törli el az utcákon vagy más szabad téren kötelező maszkhasználatot.

Továbbra is érvényesnek számít a távolságtartás betartása az utcán éppúgy, mint a strandokon. Ha nem lehet elkerülni a tömörülést, szájmaszkot kell viselni. Roberto Speranza hangsúlyozta, hogy az óvintézkedések július 31-ig érvényesek. Ekkor jár le a január 28-án elrendelt vészhelyzet.

Meghosszabbított vészhelyzet

Giuseppe Conte miniszterelnök korábban bejelentette a vészhelyzet meghosszabbítását őszig vagy akár év végéig. Az egészségügyi tárca vezetője hangsúlyozta, hogy támogatja a vészhelyzet meghosszabbítását, mivel Olaszország "még nem hagyta mögött a járványt, és nem lankadhat a figyelmünk".

Bejelentette, hogy szeptembertől a pedagógusokon és az oktatási intézmények más dolgozóin ellenanyagszintet mérő vérvizsgálatot végeznek. A miniszter szerint a március 8-tól szünetelő olaszországi oktatás szeptemberi újraindítása mérföldkő lesz a normalitáshoz való visszatérésben.

Az egészségügyi tárca keddi adatai szerint tizenhét beteg halt meg egy nap alatt a korábbi tizenháromhoz képest. A halálos áldozatok száma 34 967. Egy nap alatt 114 fertőzöttet szűrtek ki a hétfői 169 után. Valamivel több mint 12 ezer az aktív fertőzöttek száma, közülük 777 beteget kezelnek kórházban, hatvanat intenzív osztályon. A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 243 344-et.