Ha nem is tudott bekerülni a franciaországi elnökválasztás április 24-ei második fordulójába, Jean-Luc Mélenchon egy valamire büszke lehet: neki sikerült meghódítania a fiatal szavazók közül messze a legtöbbet – írja a Politico. A harminc évesnél fiatalabb szavazók számos közvélemény-kutatás szerint nagyon nehéz dilemma elé kerültek azzal, hogy a második körben a radikális jobboldali Marine Le Pen pártvezér és Emmanuel Macron államfő közül választhatnak.

Az első forduló után tartott beszédében Mélenchon nem szólította fel egyikük vagy másikuk támogatására híveit, csak annyit mondott, ne szavazzanak Mademe Le Penre. Az ezt követő napokban online felmérést végzett arról, hogy támogatói mit választanának három lehetőség közül: Macronra szavaznak, érvénytelen szavazatot adnak le vagy távol maradnak a szavazástól. A volt elnökjelölt 310 ezer követője közül több mint 215 ezren szavaztak, 37,65 százalékuk érvénytelen szavazatot készül leadni, 33,40 százalékuk a regnáló államfő neve mellé akarja tenni az X-et, 28,96 százalékuk nem tervezi, hogy részt vesz a második fordulón – tudósított a Le Monde.

Olyan a választási lehetőségem a második fordulóban, mintha a pestis és a kolera közül kellene választanom – idézi a Politico a 19 éves Maha kisasszonyt, aki társadalomtudományokat tanul. Az első körben Mélenchonra szavazott, a másodikban vonakodva Macronra tervezi adni a voksát. A 70 éves Mélenchon jobban értett a fiatalok nyelvén mint a 44 éves Macron, például Tiktok-videókon, az Instagramon juttatta el hozzájuk a politikai üzeneteit - mondja Maha.

Tartózkodás

Mást tervez a szintén 19 éves, bolíviai felmenőkkel rendelkező Enzo, aki Mélenchon környezetvédelmi programja miatt szavazott a radikális baloldali jelöltre. Tartózkodni fogok – mondja –, nem akarok életem első választásán valami olyasmire szavazni, ami ellenkezik a meggyőződésemmel. Nem fogok a szélsőjobboldalra vagy Macronra voksolni, tartózkodással fogom kifejezni az elégedetlenségemet a lehetőségekkel.

A választások iránti közömbösség egyébként a fiatalok körében a legerősebb, több mint 40 százalékuk nem élt szavazási jogával az elnökválasztás első körében. Ugyanakkor a részt vevő 18-24 évesek 36 százaléka Mélenchonra szavazott. Emellett Páris legnagyobb munkás és multikulturális választókörzetében a szavazatok 50 százalékát, a terület központjában a 60 százalékát szerezte meg.

Ennek komoly jelzésértéke van, azt mutatja, hogy a munkásosztály védelmezőjét látják bennünk – monda a 22 éves Landry Ngang, egy ottani baloldali aktivista. Szerinte Macron 20. századi programot kínál, a neoliberalizmust akarja eladni a választóknak, miközben ők az emancipációról, a környezetvédelemről és a javak újraelosztásáról beszélnek. A fiatalokat ezek az ügyek mozgatják, nem az, hogy meggazdagodjanak.

Közvélemény-kutatás

Az Opinionway közvélemény-kutató intézet, amely Mélenchon teljes szavazóbázisát vizsgálta, nem csupán a politikus internetes követőit, Macron szempontjából kedveőzőbb szavazási hajlandóságot tapasztalt. E szerint a radikális baloldali politikus első körös támogatóinak 41 százaléka akar az államfőre szavazni a második fordulóban, 35 százalékuk várhatóan tartózkodni fog, 24 százalékuk Le Penre akarja adni a voksát.

Az utóbbit az magyarázhatja, hogy a szélső bal és a szélső jobb üzenetei között van átfedés. Míg a bevándorlás vagy a környezetvédelem ügyében egészen más mondanak, a NATO-val és az EU-val szembeni bizalmatlanság közös. Mélenchon például kijelentette, hogy ha programjának megvalósítása ütközne az EU szabályozásával, akkor kész lenne engedetlenül reagálni a borítékolható brüsszeli nyomásra. A Le Penre szavazni készülők ugyanakkor bizonyára nem Mélenchon fiatal támogatói közül kerülnek ki, mert a francia fiatalok között népszerűbb az unió, mint az idősebbek körében.

Van még egy szempont, amit a fiatalok és Macron viszonyában meg kell említeni, nevezetesen hogy más az elnök és más az elnök pártja. Ha Macron meg is kapja a fiatalok támogatását a második fordulóban, mert jobban elutasítják Le Pent, mint amennyire lelkesednek iránta, ez nem feltétlenül jó hír az államfő La République En Marche (Köztársaság Lendületben) pártjának, amelynek júniusban kell megmérettetnie magát a parlamenti választáson. Macron támogatása ugyanis nem jelenti azt, hogy a pártjára is le fognak szavazni.