Franciaországban szombaton megkezdődött az október 30-án kihirdetett általános karantén fokozatos feloldása: a bezárásra kényszerült üzletek újranyithattak, és a kormány engedélyezte az istentiszteletek megtartását is maximum harminc ember részvételével - írja az MTI.

A francia katolikus püspöki konferencia azonban keresetet nyújtott be a legmagasabb közigazgatási és jogi szervezethez, miután úgy ítélte meg, hogy a korlátozás "nem szükséges, túlzó és diszkriminatív", sérti a szabad vallásgyakorláshoz való jogot.

Az államtanács határozatában kimondta, hogy a miniszterelnöknek három napon belül módosítania kell az intézkedést, és a vallási helyeken a gyülekezést "szigorúan arányos intézkedésekkel" szabályozhatja csak. A testület úgy látja, hogy a harminc fős korlátozás miatt a hívek egy része kiszorulhat az istentiszteletekről.

Antoine Delvolvé, a francia katolikus püspöki konferencia ügyvédje a szombati meghallgatáson úgy érvelt, hogy "a harminc főnél népesebb vallási ceremóniák tiltása a templomokban túlzó, mert nem veszi figyelembe a vallási épületek méretét".

A francia katolikus egyház vasárnap üdvözölte az államtanács döntését, és úgy értékelte, hogy a jog helyreállt az észszerűség elismerésével.

A járványügyi korlátozásokat három lépcsőben oldja fel a kormány.

A színházak, a mozik és a múzeumok csak december 15-én nyithatnak meg, a vendéglátóhelyek, a sporttermek és az éjszakai szórakozóhelyek viszont leghamarabb január 20-án.

Jóllehet a járványügyi mutatók már két hete csökkennek, a normál kerékvágásba való visszatéréshez a kormány szerint ötezerre kell csökkennie a napi esetszámnak, és 2500-3000 közé a súlyos betegek számának.

Szombaton pedig még 12 580 új esetet tártak fel a hatóságok, a kórházakban 28 668 fertőzöttet ápoltak, az intenzív osztályokon 3883 súlyos beteg feküdt. Az elhunytak száma 213-mal 52 127-re emelkedett. A pozitív tesztek aránya 11,4 százalék volt.