Az ENSZ élelmezési programjának igazgatója szerint a Covid-jávány előtti években 80 millióról 135 millióra nőtt az éhezők száma. A járvány alatt ez a tömeg megkétszereződött, és most az ukrajnai háború miatt legalább 323 millióan lesznek, akik nem jutnak ételhez - hangzott el az Euronews hírtelevízióban.

Ha nem nyitják meg az Odessza körüli kikötőket az nyílt hadüzenet a nemzetközi élelmiszerellátás ellen. Ez bizonytalanságot és tömeges elvándorlást fog okozni a szegényebb területeken - mondta David Beasley, ENSZ Élelmezési világprogramjának (WFP) ügyvezető igazgatója.

Beasley azzal a kéréssel fordult Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz, hogy "ha van szíve egyáltalán, nyissa meg Ukrajna fekete-tengeri kikötőit", annak érdekében, hogy lehetővé váljon a gabonaexport.

Az Egyesült Államok szerint Oroszország már az élelmiszerexportot is zsarolásra használja. - Moszkva számára az étel is fegyver. Az orosz biztonsági tanács igazgatóhelyettese, Dimitrij Medvegyev, aki korábban elnökként vezette az országot azt mondta a mezőgazdasági termények kiviteléről, hogy "Ez a mi fegyverünk" - mondta Antony Blinken külügyminiszter miután az amerikai szenátus megszavazta az újabb ukrajnai segélycsomagot, 40 milliárd dollár összértékben.

Reagált Moszkva

Az Oroszország elleni szankciók felülvizsgálatára lenne szükség ahhoz, hogy Moszkva eleget tegyen az ENSZ felhívásának és megnyissa az ukrajnai kikötőket – idézi az Aljazeera a független orosz Interfax hírügynökséget.

Andrej Rugyenko orosz külügyminiszter-helyettes úgy reagált az ENSZ-kérésre, hogy nemcsak Oroszországhoz kellene fordulni, hanem alaposan meg kellene vizsgálni az okok összességét, amelyek a jelenlegi élelmiszerválsághoz vezettek.

Mindenekelőtt az Egyesült Államok és az EU Oroszországgal szembeni szankciói zavarják meg a normális szabadkereskedelmet, beleértve az élelmiszerek, a búza, a műtrágya és más termékek kereskedelmét

- mondta Andrej Rugyenko.

Az ENSZ a gabona felét Ukrajnából vásárolja

Az ENSZ Élelmezési világprogramja 125 millió embert lát el élelemmel, gabonájának 50 százalékát pedig Ukrajnából vásárolja, amely a világ egyik legnagyobb gabonatermelője - hívja fel a figyelmet az Euronews a hírportálján. Az ukrán gabonát jórészt fekete- és azovi-tengeri kikötőkön keresztül exportálják, amióta azonban Oroszország megtámadta szomszédját, a gabonát az ukránok kénytelenek vonaton vagy kis dunai kikötőkön át szállítani külföldre. Az ukrán gabonaexport emiatt több mint a felével csökkent az egy évvel ezelőttihez képest.

Oroszország és Ukrajna együttesen a világ búzaellátásának közel egyharmadát adják. Ukrajna a kukorica, az árpa, a napraforgóolaj és a repceolaj jelentős exportőre is, míg a világ műtrágya-exportjának több mint 40 százaléka Oroszországtól és szövetségesétől, Belarusztól származik.