A közösségi médiában szerdán közzétett felvételeken hatalmas lángok láthatók a Szöultól mintegy 170 kilométerre fekvő Gangneung légibázis felett – jelentette az ausztrál 9news.

Az első jelentések szerint baleset okozta a robbanást, amely az észak-koreai határhoz legközelebbi katonai támaszponton történt. A térségben újra feszült a helyzet, miután Phenjan újabb rakétakísérleteket hajtott végre, több ballisztikus hordozót a Japán-tenger felé irányítva.

Egyelőre nem tudták ellenőrizni a felvételek hitelességet, és az amerikai külügyminisztérium szóvivője sem kapott még új információt a robbanás okáról.

Az NPR összefoglalója szerint keddi észak-koreai kilövés azt mutatja, hogy a rakéták hatótávolságán belül vannak az amerikai katonai bázisok Guamban. Az Egyesült Államok kormány elítélte a kilövést, és Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó felhívta japán és dél-koreai kollégáját, hogy összehangolják a válaszlépéseket – közölte a Fehér Ház.

A ballisztikus rakéta (IRBM) indítására Észak-Korea északi Dzsagang tartományából került sor helyi idő szerint 7 óra 23 perc körül - közölte a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága. A televíziós riasztások arra figyelmeztették a Tokióban és az észak-japáni Hokkaidó és Aomori prefektúrákban élőket, hogy fedezékbe vonuljanak.

A déli vezérkari főnökök közlése szerint a rakéta mintegy 4500 kilométert repült kelet felé és 17 Mach sebességet ért el, mielőtt a Csendes-óceánban landolt. Egy Mach 1 sebességgel haladó test a hangsebességgel halad.