Amikor Tony Blair volt munkáspárti miniszterelnök úgy döntött 2004-ben, a kelet-közép-európai országok nagy részének európai uniós csatlakozásakor, hogy – szemben Németországgal vagy Ausztriával – nem kér haladékot, a brit munkaerőpiac megnyitására a jövevények előtt, nem gondolta, mekkora hatása lesz ennek a lépésének. Olyan áradat előtt tette szabaddá az utat, amelynek eredményeként egyes becslések szerint a bevándorlás csúcsán ötmillió kelet-európai árasztotta el a 66 milliós lakosú szigetországot – kezdi a be- és kivándorlásról szóló cikkét a Financial Times.

Blair az üzleti lap megkeresésére most azzal magyarázta akkori döntését, hogy a gazdaság lendületben volt, ezért szükség volt a frissen érkező munkáskezekre és fejekre. Nigel Farage, a brit függetlenségi párt korábbi elnöke, aki akkor a parlamentben a nyitás ellen szavazott, azt mondta, hogy az elmúlt években nem született olyan politikai döntés az Egyesült Királyságban, amelynek nagyobb hatása lett volna, mint ennek. Ezzel arra céloz, hogy a 2016-os függetlenségi népszavazás kulcskérdése volt a bevándorlás ügye, az uniós kilépésre szavazók legfőbb érve az volt, hogy az országuk enélkül nem tudja ellenőrzés alá vonni a felpörgött uniós bevándorlást, amely a munkaerő szabad áramlásának szabályán alapult.

Kapcsolódó

Elszámolták magukat

Blair utólag elismeri, hogy kormánya alaposan alábecsülte, mennyien érkezhetnek elsősorban Lengyelországból és a többi frissen az EU-hoz csatlakozott országból. Az unión belüli szabad utazást kihasználva sokan azért jöttek, hogy a feketegazdaságban dolgozzanak. A volt miniszterelnök bírálói szerint azért nyitotta meg az ország kapuit, hogy olcsó munkaerőt importáljon, ami felpörgeti a gazdaságot javítva a Munkáspárt újabb választási sikerének esélyeit. Erre az a válasza, hogy sok jól képzett ember is érkezett, illetve ma már látja, hogy korlátozni kellett volna a vendégmunkások hozzáférését a brit szociális juttatásokhoz, például hosszabb idejű munkavégzéshez kellett volna kötni ezt.

Különös ellentmondása a nyitást követő fejleményeknek, hogy a nagyvárosok, amelyekbe a legtöbb kelet-európai érkezett, az EU-ban maradásra szavaztak 2016-ban. Itt inkább azt érezték a középosztálybeli családok, hogy olcsó, de hozzáértő munkaerőt kaptak például a lakásfelújításokhoz. Vidéken azonban az érkezők megterhelték az egészségügyi és oktatási rendszer kapacitásait, miközben a kisebb lakossághoz képest feltűnő volt az elkülönülő közösségek relatíve nagy létszáma.

Fordulat

Közel két évtizeddel később, most megfordulni látszik a bevándorlási trend. A brexitről döntő 2016-os népszavazás sok olyan érkezőre sokkhatással volt, akik már otthonuknak érezték a szigetországot. Erre rátett még egy lapáttal a koronavírus-járvány, ami sokuk munkahelyét – főként a vendéglátásban – megszüntette. Az elmúlt évben több tízezren tértek vissza hazájukba. Óriási a kivándorlás – mondja Madeleine Sumption, az Oxfordi Egyetem Migration Observatory intézetének igazgatója. A távozók közül sokan visszatérnek majd, ha lesz hol dolgozniuk, viszont sokan lesznek azok is, akik már nem érkeznek vissza.

A szakértőknek némi gondot okoz, ha pontos előrejelzést akarnak adni a folyamatokról. Abban ugyan egyetértenek, hogy eljött egy történelmi fordulópont, ám a konkrét adatok kuszák. A csúcs 2016-ban volt, amikor egy év alatt 189 ezerrel több európai bevándorló/vendégmunkás érkezett az Egyesült Királyságba, mint ahányan távoztak. A 2020 márciusát megelőző egy évben még mindig 58 ezer volt a nettó bevándorlás, ám ezt követően nehézzé vált az adatgyűjtés, mert a londoni kormány megszüntette a kikötőkben és a repülőtereken az utasok monitorozását, ami korábban a migrációval kapcsolatos információszerzés alapja volt.

Az Economic Statistics Centre of Excellence adja a legmagasabb becslést az ország külföldi származású (EU-s és nem EU-s születésű) lakosságának csökkenésére. E szerint 2019 harmadik negyedéve és 2020 harmadik negyedéve között 1,3 millióval esett a számuk. Ian Gordon, a London School of Economics professzora 235 ezerre teszi a kivándorlók számát, amelyen belül 42 ezer lehetett az uniós polgár.

A nagy kérdés

A kivándorlás felveti a nagy kérdést: ki fogja elvégezni azt a munkát, amit eddig a kelet-európaiak csináltak? Priti Patel, a konzervatív kormány belügyminisztere ne jön zavarba a kérdéstől. Szerinte van helyi munkaerő-tartalék, mégpedig a 16-től 64 éveseknek az az ötöde, aki gazdaságilag inaktív. Igaz ugyan, hogy nagy részük diák, vagy a családtagját ápoló személy, vagy tartós betegségben szenvedő, de még így is maradnak elegen.

A kihívás a vendéglátásban a legnagyobb. Az ágazatot fürkésző Fourth szoftverfejlesztő cég 4000 vendéglátó céget vett szemügyre, és azt találta, hogy több mint kétötödük az EU-ból importált munkavállalókkal tevékenykedik, általában 8,85 fontos (3750 forint) órabért fizetve. (A brit medián átlagos órabér a teljes állású foglalkoztatottak esetén 2020-ban 15,14 font volt.) Az ágazat kétmillió alkalmazottja van kényszerszabadságon a pandémia miatt, és a vállalkozók nem tudják, hogy külföldi alkalmazottaikból, akik hazautaztak, kit látnak majd viszont.

Ki fog dolgozni a vendéglátásban és mezőgazdaságban?

Sok cég szívesen foglalkoztatna helyieket a bevándorlók, vendégmunkások helyett, ám számos szállodás és vendéglős arról számolt be a brit üzleti lapnak, hogy a briteknek nem fűlik a foga azokhoz az alapszintű munkákhoz, amelyeket ők kínálnának nekik. Más iparágakban, ahol sok a külföldi, így az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban ugyanez a helyzet. Az étel- és italfeldolgozásban a munkaerő negyede Kelet-Európából származik – derül ki a Food & Drink Federation adataiból.

És akkor ott van a 70-80 ezer fős szezonális mezőgazdasági munkás, akik szinte mindegyike kelet-európai. Egy kísérleti projekteben, amely elnyerte a gazdák tetszését, ukránokat és fehéroroszokat is bevontak a szezonális munkákba. A betakarítás idejére 30 ezer emberrel számolnak, akik beutazását a brexit utáni bevándorlási szabályok sem nehezítik meg. A szabályalkotók előrelátóan a kivételek közé tették ezeket, mert tudták, hogy vendégmunkások nélkül nem boldogulnának a gazdák.