A magas átoltottság ellenére most ismét drasztikusan nő az új megbetegedések száma Gibraltáron. A háttérben nem a vakcinák hatástalansága, hanem a gyerekek oltatlansága állhat. Ezért a kormány korlátozásokat vezet be, a többi között maszkviselésre, távolságtartásra szólítja fel a lakosságot.

SARS-CoV2 delta variánsa az eddigi változatoknál fertőzőbb, hatékonyabban képes megtelepedni a felsőlégúti nyálkahártyákon. (Magyarországon a delta plusz variánst is kimutatták.)

Ebből adódóan nagyobb mennyiségben képes replikálódni, és gyakrabban okoz tünetes megbetegedéseket, illetve a fertőzött személy aktívabban terjeszti a kórokozót - mondta Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont munkatársa a 24.hu-nak.

Így e ponton a járvány fokmérője már nem feltétlenül az új esetszámok alakulása, hanem a kórházi ápolásra szorulóké és az elhunytaké.Leginkább az, hogy az új esetek túlnyomó többsége az 5–10 és a 10 -15 éves korosztályból kerül ki.

Gibraltáron jelenleg a fiatal korosztály által mozgatott járvány növeli az esetszámokat, és okoz nagyobb kitettséget az oltottak számára is, utóbbiak körében ezért lehet több fertőzött.

Amíg az emberiség nagy többsége nem rendelkezik megfelelő átoltottsággal, addig újabb és újabb vírusváltozatok és járványhullámok várhatók. A járványnak ki kell égnie, nyugvópontra kell jutnia, amit – nem lehet eleget hangsúlyozni – oltakozással, az óvintézkedések betartásával, önfegyelemmel tudunk gyorsítani. A továbbiakban pedig – bár ez még csak feltételezés – a SARS-CoV2 szezonális vírusként fog visszatérni, mint egy erősebb influenza. Pandémia „nélkül” már jóval kisebb a durvább mutációk kialakulásának az esélye - mondta Kemenesi a portálnak.