Kétszeresére nőtt annak a valószínűsége, hogy a Föld légkörének felmelegedése a következő öt évben eléri azt a határt, amelyet az emberi civilizáció jövője szempontjából kritikusnak tartanak a tudósok – írja a CNBC az ENSZ Meteorológiai Világszervezete (WMO) legfrissebb előrejelzésére hivatkozva. Immáron nem 20 százalék, hanem 40 százalék annak a valószínűsége, hogy a Föld légköre a következő öt év legalább egyikében 1,5 Celsius-fokkal lesz magasabb, mint az ipari társadalom megjelenése előtti korszakban.

A párizsi klímamegállapodás alapvető célja, hogy a globális felmelegedés ebben az évszázadban lehetőleg ne haladja az 1,5 Celsius-fokot. Az abszolút cél a kétfokos felmelegedés elkerülése, mert ez az a határ, amely a tudósok szerint még elviselhető anélkül, hogy az emberi civilizáció összeomlását eredményező klímaváltozás alakuljon ki. Ennek tükrében riasztó, hogy 2020-ban – amely az időjárási előrejelzések készítése óta a három legmelegebb év egyike volt –, 1,2 Celsius-fokkal volt magasabb az átlaghőmérséklet az iparosítás kezdete előtti időkhöz képest.

QP | Quality Placement

A WMO további előrejelzéseket is megfogalmazott. Az egyik szerint 90 százalék annak a valószínűsége, hogy 2021 és 2025 között lesz egy olyan év, amelyben megdől az éves átlaghőmérséklet melegrekordja a Földön. A következő öt évben Európa, az USA északi része, Kanada és Oroszország, illetve Afrikában a Száhil öv, azaz a sivatagot és a szavannát elválasztó sáv esősebb időjárásra számíthat, az Atlanti-óceán térségében több trópusi ciklon alakulhat ki a közelmúlt időjárásával szemben. Ez a WMO-nál az 1981 és 2010 közti átlagot jelenti.

Nem csupán számok

Nem csupán a statisztikáról van szó – mondja Petteri Taalas, a WMO főtitkára, hanem a következményekről is. A magasabb hőmérséklet több olvadó jeget eredményez a sarkokon, ami magasabb tengerszinthez és hőhullámokhoz vezet. Ez hatással van az élelmiszer-ellátás biztonságára és a fejlődés fenntarthatóságára is.

A jó hír az, hogy a WMO szerint nagyon kicsi, csupán tíz százalék annak az esélye, hogy a következő ötéves időszakban az átlaghőmérséklet emelkedése is meghaladja az 1,5 Celsius-fokot. Az ezzel szemben álló 90 százalékos esély arra utal, hogy a következő évek melegebbek lesznek, mint a megelőzőek. Leon Hermanson, a brit meteorológiai intézet vezető munkatársa úgy értékelte a WMO jóslatát, hogy bár még nem értük el a tartós felmelegedést, azaz az 1,5 Celsius-fokos határnál folyamatosan magasabb hőmérsékleti tartományt, ám közeledünk feléje. Az emberiség kezd kifutni az időből.

Több kell

A kormányok a világ minden táján ambiciózus célokat tűznek ki klímaváltozás elkerülése érdekében, aminek van is hatása, hiszen néhány nagy befektető hátra hagyva a szén-, olaj- és gázipart áttér a zöldgazdaság támogatására, ám a radikális változáshoz többre van szükség. A világ népességének növekedésével várhatóan jelentősen bővülni fog a világgazdaság energiatermelése, aminek nagy részét még mindig fosszilis energiahordozók elégetésével oltják meg. Ezért szakértők azt várják az ENSZ COP26 klíma-csúcsértekezlettől, amelyet Glasgow-ban tartanak novemberben, hogy áttörést hozzon a nagy baj megelőzésére tett kötelezettségvállalások terén.