Beütött az infláció a görög fővárosba: az athéni vendéglátósok többsége már 3 euró felett árazza a szuvlakit a főszezonra – írja a Reuters.

A szuvlaki korábban egy bárki számára elérhető, olcsó ételnek számított Görögországban, de a helyieknek már kétszer meg kell gondolniuk, mielőtt ilyesmire költenek. A turisták körében is közkedvelt étel már átlagosan 3,3 euróba (1300 forintba) kerül Athénban és környékén, ami 30 százalékos áremelkedés a tavaly nyárihoz képest. Ez éppen megfelel a sertéshús drágulásának az elmúlt egy évben,

a jellemzően Ukrajnából importált napraforgó-étolajért pedig 125 százalékkal fizetnek többet az étterem-tulajdonosok.

A villanyszámla is a duplájára nőtt egy év alatt, emiatt sokan nem tudják már 3 euró alatt adni az ételt.

„Az ukrajnai háború nagy hatással van ránk” – mondta a 79 éves Thanasis Golas, az egyik legrégebbi athéni kebabos tulajdonosa a Reutersnek. „A görög vásárlók jelentősen kevesebben vannak most.”

„Régebben két-három szuvlakit vettem egyszerre, most csak egyet, mert nagyon drága, és kevés a pénzünk” – mondta a portálnak Morina Ntotsi, aki takarítóként dolgozik, és 720 eurót (284 ezer forintot) keres havonta.

A görög infláció 28 éves rekordot döntött azzal, hogy idén elérte a 10 százalékot.