Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A súlyos pénzhiánnyal küzdő görög kormány úgy tudta kifizetni ezt az összeget, hogy felhasználta a központi banknak a rendkívüli helyzetek kezelésére elkülönített, 660 milliós eurós sürgősségi alapját is - közölte a központi bank egyik névtelenül nyilatkozó tisztviselője.

Az Alekszisz vezette kormánynak Jánisz Szturnarasz, a görög központi bank kormányzója javasolta, hogy vegye igénybe a sürgősségi alapot. Mivel az IMF minden tagállamának kötelező ilyen, "tartaléktőkét" tartalmazó alapot fenntartani, ezért Szturnarasznak engedélyt kellett kérnie a nemzetközi pénzintézettől az alap forrásainak mozgósítására. A szabályok szerint az alapot a lehető leggyorsabban újra fel kell tölteni.

Nem ez az első alkalom, hogy a görög kormány igénybe vette a sürgősségi alapot, de korábban jóval kisebb összegeket hívott le. Az említett tisztviselő azt nem árulta el, hogy a 2010-ben kirobbant válság előtt vagy után használta-e a kormány ezt a lehetőséget.

A helyi önkormányzatok és állami intézmények keddig összesen 600,3 millió eurót helyeztek el a nemzeti bank számláin, miután törvénnyel kötelezték őket tartalékaik transzferjére, hogy az állam kölcsön tudja venni ezt a pénzt is rövid távú fizetési kötelezettségeinek fedezésére.

Görögország a múlt héten szerdán 200 millió eurót törlesztett a Nemzetközi Valutalapnak, így kevesebb mint egy hét alatt 950 millió eurót kellett átutalnia, aminek teljesítése rendkívüli erőfeszítéseket igényelt. Az idei évben eddig nagyjából 6 milliárd euró törlesztett Görögország, amelynek a jövő hónapban négy részletben további 1 milliárd 563 eurót kell fizetnie a valutaalapnak.

Görögország 2010 óta az első és a második mentőcsomag révén összesen 240 milliárd eurós hitelkeretet kapott nemzetközi hitelezőtől, az Európai Bizottságtól, az Európai Központi Banktól és a Nemzetközi Valutaalaptól, cserébe megszorításokat és reformokat kellett végrehajtania. A támogatási program befejezéséhez az eurócsoportnak legkésőbb június végéig jóvá kell hagynia a görög kormány részletes reformjavaslatait, különben nem folyósítják a második csomag utolsó, 7,2 milliárd eurós részletét.

Jánisz Varufakisz görög pénzügyminisztert az eurócsoport hétfőn tartott ülése után kijelentette, hogy reményei szerint "két héten belül" megállapodásra jutnak. Varufakisz elismerte, hogy a likviditás kérdése rendkívül sürgős, mivel az államkassza pár héten belül kiürülhet.

Görög sajtóértesülések szerint a Ciprasz-kormány azt tervezi, kezdeményezi, hogy májusban hívják össze ismét az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő eurócsoport, valamint az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács rendkívüli ülését, hogy döntsenek a görög kérdésről.