A Dow Jones hírügynökségnek nyilatkozó görög tisztviselők szerint "széleskörű konszenzust" sikerült kialakítani a tervezet szövegéről. A Reuters hírügynökség hasonló fejleményekről számolt be saját forrásaira hivatkozva.

A tervezet szövege eddig nem ismert, és a tárgyaló felek hangsúlyozták, hogy még nincs meg a hivatalos megegyezés, de kecsegtetőek a fejlemények.

Az eurózóna miniszterei a pénteki egyeztetés kezdetén kis csoportokban tárgyaltak a tervezet szövegéről, jelenleg már együtt tanácskoznak róla mind a tizenkilencen.

A görög kormány csütörtökön hivatalos levélben kérte a 2012. március 15-én kötött pénzügyi támogatási megállapodás (Master Financial Assistance Facility Agreement - MFAFA) hat hónappal való meghosszabbítását. Görögország mintegy 240 milliárd eurós pénzügyi segítséget kapott nemzetközi hitelezőitől.