Citybeli elemzői vélemények szerint Görögország ezt most kedvezőbb körülmények között megtehetné, mint néhány évvel ezelőtt, bár a következmények ezúttal is súlyosak lennének. A Barclays közgazdászai több forgatókönyvet is összeállítottak a várható fejleményekről annak nyomán, hogy a görög parlament a múlt héten nem tudott új államfőt választani, és ezért előre hozott parlamenti választásokat kell tartani Görögországban.

A választások esélyesének tekintett - a takarékossági szigor politikájának folytatását elvető - Sziriza párt sem hangoztat már olyan felhívásokat, hogy Görögországnak ki kell lépnie az euróövezetből, ám a ház szerint a jelenlegi körülmények közepette nem lehet teljesen esélytelennek tekinteni egy ilyen fejleményt. E kérdésben Németország álláspontja döntő fontosságú lesz, márpedig 2012-ben még a német hatóságok is komoly esélyűnek tartották Görögország távozását a valutaunióból.

A görög államháztartás elsődleges - vagyis a szuverén adósságállomány kamatkötelezettségei nélkül számolt - egyenlege és a görög folyómérleg is immár többletet mutat, így Görögország jelenleg kedvezőbb helyzetben távozhatna az euróövezetből, mint akkoriban. Az euró feladása azonban még így is szuverén törlesztési csődöt okozna, amelynek súlyos makroszintű pénzügyi sokkja ismét recesszióba sodorná a görög gazdaságot, és ezt nyilvánvalóan a Sziriza is el akarná kerülni - vélik a Barclays elemzői, amiatt alacsony valószínűségűnek tartják ezt a forgatókönyvet.

Más nagy londoni házak sem zárják ki azonban Görögország távozását az euróövezetből. A Centre for Economics and Business Research (CEBR) elemzői 2015-re szóló globális előrejelzésükben döntő jelentőségűnek nevezték az idei évet az euróövezet szempontjából, mivel szerintük ez lehet az az év, amikor "legalább egy" tagállam elhagyja a valutauniót.

A Greece (Görögország) és az exit szavakból összegyúrt műszó a görög adósságválság mélypontján honosodott meg a londoni elemzői szakzsargonban. Akkoriban a City elemzői közössége gyakorlatilag fenntarthatatlannak ítélte Görögország euróövezeti tagságát, és egyöntetűen azt jósolta, hogy Görögország hamarosan távozik a valutaunióból. Ez a lehetőség hosszabb idő óta most először merült fel ismét elképzelhető forgatókönyvként egyszerre több londoni befektetési és elemzőcég prognózisaiban.

A CEBR előrejelzése szerint a Görögország körüli bizonytalanságok ugyanakkor csökkentik annak a valószínűségét, hogy az eurójegybank (ECB) belekezd a piaci szereplők által eddig széles körben és rövid időn belül várt, szuverén euróövezeti kötvényeket is érintő mennyiségi enyhítési ciklusba a deflációs veszély elhárítása és a valutauniós gazdaság élénkítése végett.

Az Eurasia Group szakértői szerint a görögországi események valószínűleg csökkentik legalábbis annak az esélyét, hogy az ECB már januári ülésén dönt az állampapírokra is kiterjedő mennyiségi enyhítés elkezdéséről. A ház londoni elemzői szerint a valutauniós jegybank úgy is dönthet, hogy kivárja az előre hozott görög választások eredményét, és azt, hogy milyen következményekkel jár, ha a Sziriza győz.