Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Mersin mintegy 200 kilométerre fekszik a szíriai Banijasztól, az Adrian Darya feltételezett eredeti úti céljától. A tanker 2,1 millió hordó iráni nyersolajat szállít, amelynek értékét 130 millió dollárra (38,6 milliárd forintra) becsülik - olvasható a hirado.hu-n.

A tengeri hajóforgalmat figyelő Marine Traffic internetes portál szerint a tartályhajó jelenleg Szicíliától délre, a Földközi-tengeren tartózkodik. Ha változatlan sebességgel halad, akkor egy hét alatt éri el Mersint.

Az Adrian Darya egy ideig a görögországi Kalamatába tartott, de az amerikai külügyminisztérium nyomást gyakorolt Athénra, hogy ne fogadja a tankert. A görög kikötő - Mersinnel ellentétben - nem rendelkezik az olaj lerakodásához szükséges infrastruktúrával.

A brit királyi haditengerészet július 4-én tartóztatta fel az akkor még Grace-1 nevet viselő tankhajót, amelyet azzal gyanúsítottak, hogy az európai uniós szankciók megsértésével nyersolajat szállít Szíriába. A tartályhajó csütörtökön kapott engedélyt a távozásra, amikor Teherán szavatolta, hogy a 2,1 millió hordós terhet nem Szíriába viszik.

Az Egyesült Államok többször kérte Gibraltártól, hogy ne engedje távozni a tartályhajót, és az amerikai igazságügy-minisztérium lefoglalási parancsot adott ki a hajó ellen az Iránnal szembeni amerikai szankciók alapján. Washington szerint a tanker az iráni Forradalmi Gárda tulajdona, amelyet terrorszervezetként tart nyilván.

Gibraltár elutasította az amerikai kérvényt arra hivatkozva, hogy az amerikai szankciókat nem lehet az Európai Unió területén alkalmazni. E városállam úgynevezett brit tengerentúli terület, amely ugyan nem képezi részét az Egyesült Királyságnak, de a fennhatósága alá tartozik.

A Grace-1 tartályhajó feltartóztatására válaszul Irán július 19-én lefoglalta a Stena Impero nevű, a Stena Bulk svéd cég által üzemeltetett, de brit lobogó alatt közlekedő tartályhajót a Hormuzi-szorosban, s ez tovább növelte a létfontosságú nyersolajszállító útvonalon kialakult feszültséget. A Stena Impero nevű tanker továbbra is iráni őrizetben van.