Greta Thunberg svéd klímaaktivista egy davosi kerekasztal-beszélgetés során felszólította a globális energiaipart és annak finanszírozóit, hogy a továbbiakban ne fektessenek fosszilis tüzelőanyagokba – írja a Reuters.

A héten zajló Világgazdasági Fórumon (WEF) Thunberg több aktivistatársával – az ecuadori Helena Gualingával, az ugandai Vanessa Nakatéval és a német Luisa Neubauerrel –, valamint Fatih Birollal, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) ügyvezető igazgatójával beszélgetett klímaügyekről.

Amíg megúszhatják, addig folytatják a fosszilis-beruházásokat, az embereket meg továbbra is a busz alá hajítják

– mondta Thunberg, akit a héten egy szénbánya elleni tüntetésen őrizetbe vett a német rendőrség. „Egy békés tüntetés résztvevőjeként fogott el a rendőrség, de még aznap este szabadon engedtek, a klímavédelem ugyanis nem bűn” – fogalmazott.

Thunberg – 2020-as emlékezetes davosi beszédéhez hasonlóan – most is azzal vádolta a fórumon megjelent politikai és üzleti elitet, hogy a klímaszempontok még mindig nem a fontossági sorrendjük élén szerepelnek. Abszurdnak nevezte, hogy pont ez a réteg hallgatja most őt Davosban, a valós klímaügyi „harcosok” helyett.

„Davosban vagyunk, azokkal az emberekkel együtt, akik a lehető legtöbbet teszik a bolygónk pusztításáért, azokkal, akik a klímaválság kellős közepén állnak, és akik a fosszilis tüzelőanyagokba fektetnek. Úgy tűnik, rájuk kellene hagyatkoznunk a problémáink megoldása terén” – mondta az aktivista, hozzátéve, hogy ezek a döntéshozók számos alkalommal bizonyították már, hogy az „önérdek, a vállalati haszon és a rövid távú gazdasági profit” prioritást élvez az emberekkel és a bolygóval szemben.

Birol – aki az IEA vezetőjeként az olaj- és gázipar legjelentősebb képviselőivel találkozott Davosban – kijelentette, az energiaválság nem legitimizálja az új olajmező-beruházásokat, hiszen mire ezek kihasználhatóak lesznek, addigra a klímaválság csak még súlyosabb lehet.

Azt is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ő kevésbé látja pesszimistán a helyzetet, mint a mellette felszólaló aktivisták. „Némi optimizmusra okot ad, hogy az elmúlt évben a piacra kerülő megújuló energiaforrások rekordot döntöttek” – mondta. Ugyanakkor azt is beismerte, hogy az átállás nem eléggé gyors, ráadásul a fejlődő országok lemaradhatnak ilyen téren a fejlett gazdaságok segítsége nélkül.