Muután híre ment, hogy katonai puccsal, az elnöki palotát megostromolva, erőszakkal eltávolították a nyugat-afrikai ország éléről Alpha Condé elnököt, tízéves csúcsra ugrott az alumínium tőzsdei jegyzése. Az alumínium ára tonnánként 1,8 százalékkal, 2775,50 dollárra, 2021. május óta a legmagasabb szintre emelkedett hétfőn a londoni fémtőzsdén (LME) három hónapos határidőre.

Guinea a világ második legnagyobb bauxittermelője, a tavalyi termelése 82 millió tonna volt, ami a globális termelés 22 százaléka. Az ország bauxitkészletét a szakértők 7,4 milliárd tonnára becsülik, ez a legnagyobb a világon. A Guineai Köztársaság emellett Kína legnagyobb bauxitszállítója is, sőt: a nyugat-afrikai ország két legnagyobb bauxitbányászattal foglalkozó cége közül az egyik, a Societe Miniere de Boke (SMB), részben kínai tulajdonban is van. Mindezek mellett az orosz Ruszal - amely a világ harmadik legnagyobb alumíniumipari cége a kínai Chinalco, illetve a Hongqiao után - az országban három bauxitbányával is rendelkezik, s e három bányából származik a Ruszal teljes bauxittermelésének 42 százaléka.

A nyugat-afrikai országban, ahol a hazai össztermék (GDP) 35 százalékát a bányászat adja, a bauxit mellett egyebek között gyémántot, vasércet és aranyat is bányásznak.