A részleges eredmények tükrében az SDS 25,13 százalékkal az első helyen áll. Marjan Sarecnek, Kamnik város polgármesterének nemrég alapított balközép pártja, a Marjan Sarec Listája (LMS) 12,70 százalékkal a második, a Szociáldemokrata Párt (SD) 10,4 százalékkal a harmadik helyen végzett - írta az MTI.

Az említett pártokon kívül a 4 százalékos parlamenti küszöb felett teljesített Miro Cerar ügyvivő kormányfő pártja, a Modern Közép Pártja (SMC) 9,47 százalékkal, a Baloldal (Levica) 9,11 százalékkal, az Új Szlovénia (NSi) 7,15 százalékkal, Alenka Bratusek volt miniszterelnök pártja (Stranka AB) 5 százalékkal, a nyugdíjaspárt (DeSUS) 4,97 százalékkal, és a Szlovén Nemzeti Párt (SNS) 4,24 százalékkal.

Az ország 1991-es függetlenné válása óta ez volt a nyolcadik parlamenti választás és egyúttal a harmadik előrehozott választás.

Az eredményekből azonban jól látszik, hogy egyelőre sem a jobb-, sem a baloldal nem tud kormányt alakítani.

Jansa természetes partnerével, a kereszténydemokrata NSi-vel, valamint a szélsőjobboldali SNS-sel sem tud abszolút többséget alkotni. A három pártnak összesen 37 mandátuma lenne a szlovén Országgyűlésben. A Jansával való együttműködést, annak erőteljes migránsellenes politikája miatt elutasítják a baloldali pártok. Egy baloldali koalícióhoz az LMS, az SMC, az SD és a DeSUS összefogására is szükség lenne, így tudnának a 90 fős parlamentben 46 mandátumot szerezni. Ebben az esetben ez volna Szlovénia történetének legnagyobb koalíciója.

Egy-egy mandátum a magyar és az olasz kisebbségnek jár.

Borut Pahor szlovén államfő vasárnap annak a reményének adott hangot, hogy Szlovéniában mielőbb meg tud alakulni az új kormány. Már a jövő hét elején nem formális konzultációra hívja a választások relatív győztesét.

Pahor, mint mondta, elvárja, hogy az országos választási bizottság a héten nyilvánosságra hozza a hivatalos eredményeket, hogy már pénteken elrendelhesse a parlament alakuló ülésének összehívását, amelyet így június 22-23-án megtarthatnak. Ezt követően konzultációt folytat majd a parlamentbe bejutott pártokkal a kormányalakítást illetően.

Pahor azt szeretné, ha már a nyáron létrejönne egy új sikeres koalíció, amely őszre szembenézhetne a belföldi és külföldi kihívásokkal, amelyekből szerinte van bőven.

Pahor korábban azt mondta, hogy először a választások relatív győztesének ad kormányalakítási mandátumot, hogy "érvényesülhessen a választók akarata".

A szlovén törvények szerint a parlamentnek a választások után 20 napon belül meg kell alakulnia. Majd az államfőnek ezt követően harminc nap áll rendelkezésére, hogy javaslatot tegyen az országgyűlésnek a miniszterelnök-jelölt személyére.

Annak megválasztása után a miniszterelnöknek 15 napon belül ismertetnie kell kormánya összetételét - írta az MTI.
Az új kabinet megalakulásáig a leköszönő kormány ügyvivői feladatot lát el.

A fotó forrása: Krivec Ales/Pexels.