Az alkotmány-kiegészítés szerint egyetlen embert, köztük magát az Egyesült Államok elnökét sem lehet meghallgatásra beidézni vádhatározat vagy a vádesküdtszék vádemelése nélkül, kivéve háborús idők alatt vagy közveszély okozásával kapcsolatos esetekben.

Amerikai lapértesülések szerint Robert Mueller, a vizsgálóbizottság vezetője büntetés terhe mellett idézné be Trump elnököt. Az idézés viszont még nem történt meg, és egyelőre az elnök jogászai sem alakították ki végleges álláspontjukat, de az ügy már így is heves vitákat kelt az amerikai politikai és közéletben.

Rudolph Giuliani volt New York-i polgármestert az elnök nemrégiben kérte fel, hogy vegyen részt jogászcsapata munkájában. Az ABC televízió Ez a hét című politikai vitaműsorában kijelentette: ha Trump mégis úgy döntene, hogy megjelenik a  meghallgatáson, szeretné, ha olyan elbánásban részesülne, mint Hillary Clinton a 2016-os elnökválasztási kampányban, amikor is az elnökjelöltek közötti egyik televíziós vitában Clinton már tisztában volt a kérdésekkel, mert előre megkapta őket.

Giuliani az elnöknek a Stormy Daniels "művésznevet" viselő pornószínésznővel történt afférját övező botránnyal kapcsolatban közölte: nincs ugyan tudomása róla, hogy Donald Trump vagy ügyvédjei Danielsen kívül fizettek-e más nőknek is a hallgatásukért cserében, de elképzelhetőnek tartja.

Trump választási kampányának idején 130 ezer dollárt utalt át Stephanie Clifford pornószínésznőnek Michael Cohen ügyvéd azért, hogy hallgatásra bírja az amerikai elnökkel tizenkét évvel korábbi egyéjszakás kalandjáról. Stormy Daniels azonban kitálalt, s arra hivatkozott, hogy a titoktartásra vonatozó egyezség nem érvényes, mert nem szerepel rajta Trump aláírása.

Alan Dershowitz, az egyik legismertebb amerikai ügyvéd az NBC televízióban Giuliani - szerinte - egymást követő ellentmondásos nyilatkozataira utalva kijelentette: Trump jogászcsapata Robert Mueller kezére játszik. A sztárügyvéd úgy vélte: Mueller "mindent elkövet", hogy a kampányfinanszírozási törvények megsértését rábizonyítsa Trump munkatársainak valamelyikére. A pornószínésznőnek kifizetett összeget ugyanis a gyanú szerint kampánypénzből vonták le.

Donald Trump egyébként egy pénteki Twitter-bejegyzésében azt írta: szívesen részt vesz a Mueller-bizottság előtti meghallgatáson, azzal a feltétellel, hogy "tisztességes elbánásban" részesül.

A kép forrása: AFP.