Az orosz gazdaság akár 5-6 százalékkal is növekedhetett volna 2022-ben, ha az ukrán háború miatti nyugati szankciók nem halasztották volna el a növekedést évekre és nem döntötték volna technológiai stagnálásba az országot - mondta a Reutersnek Oleg Vjugin, korábbi orosz pénzügyminiszter- és jegybankelnök-helyettes, aki Moszkvai Értéktőzsde vezető pozíciójából vonult nemrég nyugdíjba.

A szakértő szerint a Moszkva ellen kivetett átfogó szankciók első körben nem jelentenek katasztrófát az orosz gazdaság számára, mivel azok csak 30-40 százalékban hatásosak. Oroszország ugyanis nagyon sok lehetőséget talált arra, hogy meg tudja kerülni e korlátokat, azonban nagyon sok területen komoly következményekkel kell számolni, többek között később az orosz export csökkenésével is.

Most még erősnek tűnik az orosz gazdaság

Januárban és februárban még komoly fellendülés lehetett látni az orosz gazdaságban. Azonban azóta a szankciók negatív hatása érezhetővé vált, s ezért a várt 5 százalékos gazdasági növekedéssel szemben idén 4 százalék körüli mértékben csökkenhet a GDP, tehát a szankciók működnek – fogalmazott Vjugin.

Az orosz állami tisztségviselők mindent elkövettek annak érdekében, hogy bizonyítsák az orosz gazdaság erejét a szankciókkal szemben. Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy nyilatkozott, ő mindössze kétszázalékos visszaesést vár idén, s ezzel saját gazdasági miniszterénél is optimistábbnak mutatkozott, utóbbi ugyanis háromszázalékos csökkenéssel számolt. Ez azonban még mindig jóval magasabb a Világbank áprilisban közzétett prognózisánál amely 11,2 százalékos GDP-zuhanást helyezett kilátásba.

Az orosz fizetési mérleg többlete több mint megháromszorozódott éves összehasonlításban, az idei első nyolc hónapban ugyanis 183,1 milliárd dollárra nőtt. A többletben egyebek mellett szerepet játszott az orosz export értékének növekedése a gáz- és olajár elszállása miatt, valamint a szankciók miatti importzuhanás is. Az év második felére az orosz jegybank a fizetési mérleg többletének csökkenésével számol.

De nagy a baj a valóságban

Vjugin szerint a kilátások elég borúsak, hacsak nem kerül az ukrajnai konfliktus lezárása belátható távolságba.

Variálhatjuk a számokat, azonban a szankciók fő eredménye az, hogy az orosz gazdaság növekedése évekre megszakadt - fogalmazott a szakember. Amíg az exportbevételek magasak, addig a gazdaság nagyon erős támogatást kap, azonban ha jelentősen korlátozzák az orosz exportot, az komoly károkat okoz és hamar újra csökkenő ciklusba kerülhet az orosz GDP.

Várakozása szerint a szankciók néhány hatása csak késleltetve lesz érezhető, első körben leginkább a technológiai szektorban, ahol az orosz gazdaság importfüggése nagyon erős. A Reuters iparági forrásokra hivatkozva azt írta, az orosz légitársaságok, közöttük az állam által irányított Aeroflot például elkezdték repülőgépeiket szétszedni, azért, hogy a még működésben tartott flottához megfelelő mennyiségű alkatrészt tudjanak biztosítani.

A világ tovább halad előre, azonban Oroszország csak néhány másodosztályú technológiát tud majd felhasználni és hatalmas erőforrásokat fog arra fordítani, hogy újraalkossa azokat a dolgokat, amelyek már léteznek a világban, de nem tudja importálni őket. Ha nem változik a helyzet, Oroszországnak fokozatosan szembesülnie kell majd technológiai színvonala csökkenésével - tette hozzá az orosz szakember.

Újabb szankciókról dönthet az EU

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak szerdán az ENSZ Közgyűlése alkalmával tartott találkozójukon, hogy újabb szankciókat vezetnek be Oroszországgal szemben, és növelik az Ukrajnának nyújtott támogatást - jelentette be szerdán Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. Várhatóan a jövő hétre véglegesítik a csomagot.