Az ukrán lengyel határhoz közel lévő egyik kisvárosban újfajta szálláson helyzetek el kétezer ukrajnai menekültet, hogy valamivel elviselhetőbbé tegyék nehéz sorsukat - írja a Notes from Poland. A szállás a Lengyelországból tavaly kivonult Tesco egyik elhagyott áruházában épült fel, komoly tudományos háttérrel, a határtól 25 kilométerre lévő Chełm városában.

A település önkormányzata először is megszerezte a létesítmény tulajdonosaitól az engedélyt a csarnok használatára, majd a közeli lublini műszaki egyetem kutatóinak részvételével csővázakkal, kartonpapír és drapéria elválasztó elemekkel kialakították azokat a bokszokat, amelyekben a menekültek privát életükből valamit megőrizve helyezkedhetnek el. A szükséges anyagokat adományokból szerezték be. A 300 bokszban kettő-négy kempingágyat helyeztek el.

Ezt a fajta elrendezést Shigeru Ban japán tervező találta ki, amiért 2014-ben megkapta a Pritzker-díjat, amellyel építészek munkát ismerik el. Ezt követően sok országban elkezdték használni a megoldását. Más országok mellett Ruandában, Törökországban, Indiában és Haitin helyeztek el így menekülteket. Ban Chełmben személyesen győződött meg arról, hogy készül a bokszos menekültszállás.

A konstrukció lehetővé tette,hogy napok alatt 1200 modult építsenek, amiből százat már fel is állítottak Łątka városának vasútállomásán diákok segítségével. Más lengyel városok ugyanezt tervezik.

Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.