Oroszország a teljes operatív irányítást át akarja venni a Zaporizzsja atomerőmű felett - írta meg a Reuters. A hírszolgáltató az ukrán nemzeti atomenergetikai vállalat, az Energoatom vezetőjét, Petro Kotint idézve azt közölte, hogy orosz tisztviselők jelentek meg az ukrán atomerőműnél azzal a céllal, hogy totálisan átvegyék az irányítást az áramtermelő üzemben. Az ukrán állami vállalat vezetője azt is elmondta, hogy az oroszok közölték az erőműben dolgozó ukrán stábbal, hogy a Zaporizzsja (ZNPP) - miután az oroszok azt ellenőrzésük alá vonták, vagyis gyakorlatilag elfoglalták - a Roszatomhoz és Oroszországhoz tartozik.

Az orosz állami atomipari mamutvállalt két magasrangú mérnökét is azonosították abban a tíz fős csapatban, akik megpróbáltak bejutni az üzembe, és átvenni az irányítást. Ezt már a Reform Energy írta; közlésük szerint Kotin a következőket jelentette:

"A mai napon civilek egy csoportja érkezett Energodarba, akik között azonosítottuk a Rosztovi Atomerőmű főmérnökét és a Balakovo Atomerőmű főmérnök-helyettesét. Még nyolc ember próbálta a saját kezébe venni a ZNPP vezetését”.

A rosztovi erőmű Oroszország déli részén található négyblokkos, 4000 MW teljesítményre képes, újnak és modernnek számító nukleáris üzem, a Balakovo pedig a Volga mellett, a Szaratov víztározónál található - utóbbi atomerőmű a legnagyobb teljesítményre, évente 30 milliárd kWh-ra képes létesítmény Oroszországban.

Az említett, magas beosztású nukleáris szakemberek megjelenése is, de a felbukkanásuk módja is több mint furcsa - akkor is, ha Ukrajnában háború van, és az orosz inváziós lépések egy része kifejezetten az ukrán nukleáris létesítmények ellen irányul. (Miután a kijevi atomhulladék lerakót és a harkivi nukleáris kutatóintézetet is rakétatámadás érte, nehéz volna komolyan venni az oroszok magyarázatát, mely szerint a csernobili és más ukrán atomerőműveket csak az ukrán terroristáktól védik.)

Kotin elmondása szerint az, ahogyan megpróbálták megszerezni az erőmű irányítását (civilnek álcázottan érkeztek, magukat polgári-katonai közigazgatási képviselőknek nevezték, csak az ukránok felismerték őket) mindennek nevezhető, csak tisztán szakmai szándékú lépésnek nem. Az pedig szerinte mindenki számára egyértelmű üzenettel bír, hogy a “civilek” a lebukásuk és a meghiúsított irányítás-átvételi kísérletük után azt közölték az ukránokkal, hogy a ZNPP-t Oroszország területévé nyilvánították. Vagyis: az, hogy a Roszatom embereket küld az erőműbe, teljesen logikus és törvényszerű.

"Ezek ostobaságok, de ezt mondják" - közölte Kotin, aki szerint elképesztő nyomás nehezedik az erőműben dolgozó személyzetre, ahol az oroszok jelentős mennyiségű fegyvert, hadianyagot és katonai felszerelést halmoznak fel.

Petro Kotin, az ukrán állami nukleáris vállalat, az Energoatom vezetője
Petro Kotin, az ukrán állami nukleáris vállalat, az Energoatom vezetője
Kép: Energoatom.ua

Nem sokkal korábban az hír is megjelent az erőművel és az orosz megszállókkal kapcsolatosan, hogy az oroszok a környéken lévő Kahovka-tározó partját aláaknázták, és hogy a valódi cél az lehet, hogy az atomerőműben termelt áramot a jelenlegi Ukrajnában kiépített hálózatról úgy leválasszák, hogy az erőmű Csak Donbászba, a megszállt Krím-félszigetre irányítsák át. Ez azonban nem csupán az atomerőművön múlik.

Kirúgták őket a klubból

Az Európai Nukleáris Társaság (ENS) igazgatótanácsa pénteken este úgy döntött, hogy felfüggeszti az orosz és fehérorosz hatóságokkal a kapcsolatot és minden tevékenységet. Az ENS erről rendkívüli ülésén döntött, és a döntés magában foglalja az orosz Roszatom és a belarusz Atomtex vállalatok tagságának felfüggesztését is. Az ENS 1975-ben alakult meg abból a célból, hogy Európa és Izrael 20 országának nukleáris vállalataiban dolgozó mintegy 12 ezer szakembert tömörítve népszerűsítse a nukleáris tudományt és technológiát. (AZ ENS a honlapján egyelőre nem erősítette meg az ukránok által közzétett hírt.)

Csernobilról már a NAÜ jelent

A CNN adta hírül néhány órával ezelőtt, hogy valóban zajlik a csernobili atomerőművet kiszolgáló, korábban az orosz invázióban megrongált távvezetékek javítása. Az amerikai hírportál az ENSZ nukleáris megfigyelő szervezetétől kapta ezeket az információkat. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közlése szerint Csernobilt szerda óta dízelgenerátorokkal látják el, amire az ott tárolt, kiégett nukleáris fűtőelemek hűtéséhez, kezeléséhez van szükség.

A NAÜ azt is közölte, hogy a 2001-ben egyébként a működésből teljes egészében kivont, leállított egykori nukleáris áramtermelő erőmű aktuális szükségleteit üzemanyag-utánpótlással próbálják megoldani - addig is, míg az áramhálózati kapcsolat helyre nem áll. A Csernobili Erőmű területét az oroszok az invázió első hetében elfoglalták, s a létesítmény jelenleg is orosz ellenőrzés alatt áll.

Korábban megírtuk, hogy az ukrán atomerőművek katonai jelentőségű célponttá tétele az oroszok részéről nem csak nemzetközi alapegyezményeket sért, de azt a kérdést is felveti, hogy mekkora öngólt rúgnak az oroszok a globális atomerőmű exportjuknak azzal, hogy egyrészt az oroszoktól való függést e lépéseikkel nyomatékosítva prezentálják, másrészt viszont akarva-akaratlan, de a nukleáris létesítmények sérülékenységére hívják fel a figyelmet.

Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.