Elon Musk milliárdos amerikai üzletember SpaceX vállalatának sikeres rakétaútja elérte a Kreml ingerküszöbét - derült ki a Moscow Times cikkéből. A cég március 30-án egy használt hordozórakétával állított pályára egy műholdat, majd a rakétát visszahozta a földre. Ezzel olyasmit tett, amit senki előtte.

A SpaceX komoly eredményt ért el - értékelte az eseményt Dmitrij Peskov, Vlagyimir Putyin államfő szóvivője. Ugyanakkor fontos emlékeztetni arra, hogy Oroszország is átütő technológiákon dolgozik - tette hozzá. Minden okunk megvan rá, hogy kijelentsük: versenyképesek vagyunk az SpaceX-szel és bármely más vállalattal a világ űriparában.

Peskov nem részletezte, hogy mire gondol. Ehelyett arról beszélt, hogy a Roszkoszmoszt, az állami űrhajózási vállalatot éppen most modernizálják. Igor Komarov, a cég vezetője nemrégiben jelentette Vlagyimir Putyinnak, hogy a Roszkoszmosz specialistái elképesztő új technológiákon dolgoznak.

Ha, ha, ha

A világ első űrhajósa, Jurij Gagarin országa 20 évvel le van maradva Musk mögött - vitatja Peskov szavait Vagyim Lukasevics űrkutatási szakértő, akit 2015-ben kirúgtak a szolkovói állami kutatóközpontból, miután bírálta a Roszkoszmosz reformját. Az elnöki űrtanács elé kerülő, 2030-ig szóló orosz űrkutatási tervekben nyoma sincs újrahasznosítható rakétáknak - tette hozzá Facebook-bejegyzésében.

Az orosz űripar éppen a napokban szenvedte el egyik legnagyobb blamázsát. Kiderült, hogy a Proton rakéták raktáron lévő motorjai egytől egyik hibásak, és teljes felújításra szorulnak. Az év elején az Interfax hírügynökség adott hírt arról, hogy a hatóságok vizsgálják az egyik űripari üzem menedzserének ügyét, aki olcsóbb anyagokra cserélte az űrtechnikában használatos különleges minőségű fémeket.