A Duna Bizottság 1857-ben lefektetett szabályzata szerint a tengerjáró hajókat csak helyi "pilóták" vezethetik fel a dunai kikötőkbe. Angela Ivan, a romániai, galaci folyamhajózási igazgatóság (AFDJ) vezetője azonban az Agerpresnek elmondta: nem azért alakult ki torlódás Szulinánál, mert nem lenne elegendő pilótájuk. Szerinte a folyami - és elsősorban az ukrán-kikötők túlterheltsége okozza a torlódást - idézi az MTI.

Míg az ukrajnai háború előtt napi 3-4 hajót ellenőriztek Szulinánál, most ötször ennyi hajót vezetnek fel a Dunán, a folyami kikötők azonban többet nem tudnak kiszolgálni, így a többi hajó a Fekete-tengeren várakozik, amíg sorra kerül. Az AFDJ képviselője szerint a legtöbb hajó gabonát szállít, de sok üzemanyagot szállító tartályhajót is látni a Duna-deltában.

A Barlas nevű panamai hajó kapitánya az Agerpresnek elmondta: 13 napig kellett várakozniuk a tengeren, és a legénység élelem- és víztartaléka is elfogyott, amíg felhajózhattak az ukrajnai Izmajilba. A Duna-delta középső, Szulina-ágának fekete-tengeri torkolatánál lévő Szulina lakói szerint korábban is előfordultak már kisebb torlódások a kikötő előtt, de arra még nem volt példa, hogy egyszerre száz hajó várakozzék a tengeren.

A hajók mozgását valós időben mutató marinetraffic.com honlapon kedden 96 hajó látszott Szulina előtt a Fekete-tengeren.