A francia hírforrások szerint sok halottja van a pénteken késő este kezdődött párizsi fegyveres támadásoknak, és a rendőrség közlése szerint mintegy száz embert ejtettek túszul a francia főváros Bataclan koncerttermében. A koncerttermen kívül két helyről jelentettek lövöldözést péntek este Párizs belső kerületeiben. Ugyanakkor a francia-német válogatott labdarúgó-mérkőzés helyszíne, a Stade de France nemzeti stadion közeléből három robbanást jelentettek, a biztonsági erők pedig kimenekítették a mérkőzésről Francois Hollande köztársasági elnököt, aki nyomban a belügyminisztériumba indult válságtanácskozásra

A televíziókat a helyszínen tartózkodó szemtanúk tájékoztatják. Először a belvárosi X. kerületben, a Le Petit Cambodge nevű étterem környékén dördültek lövések, majd az onnan nem messze található Bataclan nevű koncertterem előtt, később pedig a rue Charonne környékén is. A legfrissebb hírek szerint a koncertteremnél ismeretlenek túszokat is ejtettek, nagyjából 60-an lehetnek a teremben.

Éjfél után a rendőrségnek sikerült kimentenie a túszokat és megölték az őket foglyul ejtő terroristákat a Bataclan koncerthelyszínnél - írta az Index a Reuters és a Figaro információira hivatkozva. Az M1 híre szerint csak itt 100 halálos áldozat lehet.

Kép: MTI/AP

Újabb lövöldözést jelentettek a Les Halles közeléből

Az Europe 1 francia rádió újabb helyszínről, a belvárosi Les Halles bevásárlóközpont közeléből is lövöldözést jelentett a Párizsban péntek este elkövetett merényletek sorában.

Az országhatárokat lezárják, rendkívüli állapotot hirdettek ki Franciaországban. Kijárási tilalom van Párizsban. Terrortámadásként kezelik a történteket.

"Jelenleg példa nélküli támadások zajlanak Párizsban, rengeteg a halott és a sérült, ez maga a horror. Mindent megteszünk, hogy ártalmatlanítsuk a terroristákat" - mondta a támadások idején televíziós beszédében Francois Hollande francia elnök a Euronews beszámolója szerint.

Kép: MTI/EPA

Cameron segítséget ajánlott a francia kormánynak

Felajánlotta Nagy-Britannia segítségét a francia kormánynak péntek éjjel a brit miniszterelnök. David Cameron rövid nyilatkozatában megdöbbenésének adott kifejezést a párizsi terrortámadások miatt, és közölte, hogy Nagy-Britannia minden tőle telhető segítséget megad Franciaországnak.

Merkel mélyen megrendült

Mély megrendülését fejezte ki Angela Merkel német kancellár szombat hajnalban a Párizsban előző este végrehajtott támadások miatt. A kancellár Berlinben nyilatkozva egyértelmű terrorakcióknak nevezte a több helyszínen elkövetett merényleteket. Berlinben bejelentették azt is, hogy a német kormány közvetlen kapcsolatba lépett a francia kabinettel.

Orbán is kifejezte részvétét

Orbán Viktor miniszterelnök őszinte részvétét fejezte ki a párizsi terrortámadásokban elhunyt áldozatok hozzátartozóinak és Franciaország valamennyi polgárának - tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI-t. Magyarország a szolidaritásáról biztosítja Franciaországot, a magyar emberek a franciák mellett állnak ezekben a rendkívüli órákban - közölte a miniszterelnök a péntek esti merényleteket követően.

Obama: Párizsban az emberiség és az egyetemes értékek ellen intéztek támadást

Párizsban nemcsak Franciaország és a franciák, hanem az emberiség és az egyetemes értékek ellen intéztek terrortámadást - jelentette ki péntek este a Fehér Házban Barack Obama amerikai elnök.  Az Egyesült Államok minden segítséget megad legrégebbi szövetségesének, Franciaországnak a terrorizmus elleni harcban és mindent megtesz az elkövetők felelősségre vonása érdekében. New York rendőrségét az összehangolt párizsi terrortámadások nyomán készültségbe helyezték.

Belgium és Olaszország is lépett

Belgium visszaállította a határellenőrzést a francia határon, a repülőtereken és a vasútállomásokon - közölte Charles Michel kormányfő bejelentését a Belga hírügynökség szombat hajnalban. "Összehívtam a nemzetbiztonsági tanácsot, amely folyamatos riadókészültségben lesz" - közölte a miniszterelnök. Még az éjszaka folyamán összeült a Belgiumban csak kernnek nevezett tanács, amely a kormány legfontosabb tagjaiból áll, és a kabinet az egész ország rendőrségének figyelmét is felhívta, hogy legyenek különösen éberek.

A párizsi merényletek hírére az olasz belügyminisztérium péntek késő este fokozott terrorizmusellenes készültséget rendelt el egész Itáliában, kiemelt védelemmel az olaszországi francia képviseleteknél. Angelino Alfano belügyminiszter bejelentette, hogy az egész országra kiterjedően megemelték a terrorizmusellenes készültség szintjét, amely eddig is magas volt a kevesebb mint egy hónap múlva kezdődő szentév miatt. Matteo Renzi olasz miniszterelnök a római kormánypalotából követi figyelemmel a párizsi fejleményeket. Rómában és Milánóban megerősítették a francia diplomáciai képviseletek és a Franciaországgal kapcsolatos más hivatalok védelmét.
Belgium is biztonsági intézkedésekről döntött