Az oroszok többsége attól tart, hogy a szíriai polgárháború, amelybe több külső hatalom (Irán, Szaúd-Arábia, Oroszország, az USA) is beavatkozik, elvezethet a harmadik világháború kitöréséhez - adta hírül a Moscow Times. Az Egyesült Államok korábban háttértámogatást adott az ISIS terrorszervezet ellen harcoló erőknek, jelenleg a Pentagon adatai szerint kétezer fős egységet állomásoztat az országban.

Oroszország 2015-ben küldött csapatokat Bassár el-Aszad államfő hadseregének támogatására, amivel sikerült elérnie, hogy a kormányerők fölénybe kerültek az ellenük lázadó milíciákkal szemben. Vlagyimir Putyin államfő 2017 decemberében bejelentette, hogy az orosz csapatok győztek, s mivel feladatukat ellátták, hazatérnek.

Visszatértek

Ugyanakkor sajtóértesülések szerint egy privát biztonsági vállalat alkalmazottaiként volt orosz katonák visszatértek a hadszíntérre, hogy tovább segítsék Moszkva szövetségesét. Miután kiderült, hogy a rezsim vegyi fegyvereket vetett be a civil lakosság ellen - ezt természetesen tagadják -, az USA légi csapást intézett az állásaik ellen, amelyben becslések szerint 100 külföldi zsoldos, sajtóértesülések szerint oroszok vesztették életüket. Válaszul felmerült a lehetősége, hogy legalábbis orosz fegyverekkel támadják meg az amerikai kontingenst.

A spekulációkat megerősítette, hogy áprilisban kizuhant ötödik emeleti lakása ablakán Makszim Borogyin 32 éves orosz oknyomozó újságíró, aki a szíriai orosz jelenléttel foglalkozott. A hivatalos jelentések szerint balesetről volt szó, ám a férfi ismerősei szerint az utóbbi időben félt, mert úgy látta, hogy símaszkos férfiak megfigyelik, sőt néhány nappal az eset előtt az utcán rátámadtak, és egy vascsővel megütötték.

Szorongó emberek

Úgy tűnik, ezek az események nem maradtak hatástalanok az orosz társadalomban. A Levada Center független közvélemény-kutató intézet felmérése szerint az emberek 57 százalékát valamennyire vagy nagyon aggasztja az a lehetőség, hogy a szíriai konfliktusból kialakulhat a harmadik világháború. Két évvel ezelőtt, 2016-ban még csak 48 százalék volt ez az arány.

A felmérés eredménye azzal magyarázható, hogy a szíriai polgárháború eszkalálódásáról szóló hírek erősen tükröződnek a médiában - véli Sztepan Goncsarov, a Levada szociológusa. A megkérdezettek 40 százaléka ugyanakkor véli úgy, hogy nem kell a harmadik világháború kitörésétől tartani.

A válaszadók harmada követi szoros figyelemmel a szíriai események, míg 55 százalékuk keveset tud róla. A felmérést 1600 ember megkérdezésével készítették, Oroszország 52 régiójában a múlt hónapban.

A fotó forrása: AFP