Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A három önálló államra történő feldarabolás ötlete a Szilícium-völgy egyik milliárdosától származik: Timothy Drapernek sikerült megfelelő számú aláírást összegyűjtenie kezdeményezéséhez, így a szavazócédulán erről is véleményt mondanak majd a kaliforniaiak.

A kaliforniai illetékes hatóságnál Draper tavaly szeptemberben terjesztette elő javaslatát: Észak-Kalifornia állam 40 megyéből állna, Kalifornia állam - benne Los Angelesszel - hat megyét foglalna magában, és Dél-Kaliforniához a "maradék" 12 megye tartozna. Amennyiben az állam lakosai megszavaznák a javaslatot, a kaliforniai törvényhozásnak 2019 januárjától egy esztendő állna rendelkezésére a megvalósításra.

"Az állam valamennyi polgárát jobban szolgálná három kisebb állam kormányzata, miközben megőriznénk az egyes megyék, városok, települések történelmileg kialakult határait" - írta elképzelése indoklásában Draper a kaliforniai igazságügyi  minisztériumnak.

A vállalkozásitőke-befektető Timothy Draper évek óta próbálkozik azzal, hogy Kaliforniát feldarabolják, de eddig még soha nem sikerült összegyűjtenie a szavazáshoz szükséges számú aláírást. Jelenlegi javaslata a 2014-ben közzétett javaslata módosított változata. Négy évvel ezelőtt azonban még hat részre szerette volna felosztatni az Egyesült Államok legnagyobb szövetségi államát.

A 2016-os elnökválasztás után többen azért kampányoltak, hogy Kalifornia váljék függetlenné az Egyesült Államoktól.

A fotó forrása: AFP Photo/Mark Ralston.