Összesen mintegy ötmillió nyugdíjasból csak negyvenezren kapnak üdülőjegyet valamely fürdőhelyiségbe 2021-ben – idézte a Maszol romániai Fürdőturisztikai Munkáltatói Szövetség (OPTB) elnökének bejelentését. Nicu Rădulescu azt mondta: az „Isten adta természetes gyógyulási lehetőségekre” minden korábbinál nagyobb szükség lenne. Míg az előző években 300, vagy 200 ezer nyugdíjasunk volt, 2019-ben is 125 ezer, idén csak 40 ezer nyugdíjasnak adtak pénzt. Eközben az embereknek nincs annyi pénzük, hogy megengedhessék maguknak, hogy gyógyfürdőkbe járjanak, pedig ez létfontosságú lenne számukra.

Románia volt az első ország Európában, amelynek sikerült a világjárvány kapcsán kidolgoznia a gyógyfürdőkezelésekre vonatkozó orvosi protokollt, de a hatóságok által bevezetett korlátozások miatt a vállaltok nem sokáig tudták alkalmazni azt. A gyógyfürdőkben Európa-szerte koronavírus-betegség utáni felépülési programokat indítottak, vannak olyan országok, mint Horvátország például, amelyek kormányzati programokkal finanszíroznak ilyen kezeléseket.

Így a gyógyturizmuson keresztül segítik az embereket egészségük megőrzésében és immunitásuk erősítésében. Természetes potenciálja ellenére Románia gyógyfürdői ágazata elmarad az olyan országoktól, mint Bulgária, amely sokkal jobban odafigyel a turizmus ezen ágára. Számítások szerint a fürdőturizmus napi egymillió euró veszteséget „termel”, ezért állami segítség nélkül aligha maradhatnak fenn az ágazatban dolgozó cégek