Világszerte mintegy 157 milliárd dollárt költenek 2025-ig Covid-19 elleni védőoltásokra a jelenleg futó programokkal és a később beadandó emlékeztető oltásokkal együtt - írja a Reuters az amerikai. egészségügyi adatokkal foglalkozó IQVIA Holdings frissen publikált becslései szerint.

Az egészségügyi szektor számára adatokat és elemzéseket értékesítő cég úgy számolja, hogy a Covid-19 elleni védőoltások első hulláma 2022 végéig a világ lakosságának 70 százalékát fogja elérni. Ezután minden második évben szükséges lehet majd az emlékeztető oltások beadására is - írják az oltásokról jelenleg elérhető adatokra hivatkozva.

Az Egyesült Államokban például már úgy számolnak, hogy az első oltási blokk beadását követő 9-10 hónappal szükség lehet az emlékeztető injekcióra. A Pfizer illetékesei is hasonlóan nyilatkoztak saját vakcinájukról, amelynél 12 hónapon belül látták szükségesnek a következő adagot.

Óriási pénzek mennek el az idén

A globális vakcina kiadások idén futhatnak csúcsukra, a most futó programokkal ilyen célokra összesen 54 milliárd dollárt költhetnek világszerte 2021-ben. A becslések szerint ez az összeg fokozatosan mérséklődne 2025-ig, abban az évben már csak 11 milliárd menne erre.

Murray Aitken, az IQVIA alelnöke szerint időközben egyre több oltást hagynak jóvá, s ez növeli a versenyt és lenyomja majd az árakat. Hasonló hatalmas megugrást egyetlen új gyógyszeripari termék, vakcina sem tapasztalt még soha, mint ami a Covid-19-es oltásoknál lehetett látni. Talán az új, hepatitis C elleni védőoltás hasonlítható hozzá valamelyest, abból 2014-2021 között összesen 130 milliárd dollár értékben értékesítettek.

Tartósan jó üzlet lesz

A Covid-19-es vakcinákra kiadott összegek a teljes, receptköteles gyógyszerek 7 ezermilliárd dolláros piacának ezzel 2 százalékát teszi majd ki az előttünk álló években. E vakcinákkal nem számolva a teljes globális gyógyszerpiac a becslések szerint 68 milliárd dollárral lesz kisebb 2020 és 2025 között, mint amekkora a járvány nélkül lett volna.

A pandémia ugyanis mindenhol jelentősen csökkentette az orvoslátogatások gyakoriságát és számát, a gyógykezelések számát és így a gyógyszerfelhasználást is. Így a járvány kezdetén sok gyógyszerből készletek kezdtek el felhalmozódni - áll az elemzésben. Aitken felhívta a figyelmet, hogy összességében a 157 milliárd dollár első ránézésre nagy összegnek tűnik, azonban az eltörpül a járvány által az emberéletekben és a gazdaságban okozott károk méretéhez képest.